Vizsgálatot indít, és Karácsonyt is meghallgatná patkányügyben Tarlós

D SOS20151202010
2019.09.16. 16:41

Tarlós István főpolgármester úr az ügy kapcsán belső vizsgálatot indít, melynek keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében

– írta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes az Index Tarlós Istvánnak feltett kérdéseire azután, hogy megjelent cikkünk, melyben a Bábolna Bio és a Közbeszerzési Döntőbizottság közötti perben született ítéletről számoltunk be. 

Hatályon kívül helyezte ugyanis a Fővárosi Törvényszék a Közbeszerzési Döntőbizottság budapesti patkánytenderben hozott határozatát, és új eljárásra kötelezte őket a közbeszerzési ügyben. Szeneczey Balázs mindennek részletezésével arról írt az ítélet következményeit érintő kérdéseinkre, hogy a felperes Bábolna Bio Kft. nem a Fővárosi Önkormányzatot, vagy annak határozatát támadta meg keresetével, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárást lezáró döntését.

Kérdéseinket azonban a főpolgármester-helyettes szinte teljesen figyelmen kívül hagyta, és elmagyarázta, ami eredeti cikkünkben is szerepel, a döntés gyakorlatilag a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárását hosszabbítja meg, illetve éleszti fel. Szeneczey szerint ezzel az ítélettel a bíróság nem foglalt állást a referenciák megfelelősége, az alkalmassági követelményeknek való megfelelőségtekintetében, az kizárólag eljárásjogi hiányosságokat állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság részéről. Azt is írta:

az ítélet az alperesre, tehát a Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozóan tartalmaz kötelezést, a Fővárosi Önkormányzatnak, mint érdekelt félnek teendője ezzel kapcsolatban érdemben nincsen. A döntés a megkötött szerződés hatályát nem érinti, a megkezdett célzott intenzív irtás folytatható, írta Szeneczey.

Többször írtunk arról, hogy a Budapest patkánymentesség fenntartására kiírt közbeszerzési eljárást az RNBH konzorcium nyerte 2018 nyarán. Azóta, noha a Főpolgármesteri Hivatal „ A főváros patkánymentes állapotának a fenntartása ” címmel írta ki és folytatta le a közbeszerzési eljárást, Tarlós István már azt is megkérdőjelezte, hogy Budapest valaha patkánymentes volt, főként miután botrány lett abból, hogy az addig dolgozó Bábolna Bio leléptetése után alig néhány hónap alatt elharapózott, tavaszra pedig robbanásszerűen megnőtt a fővárosi patkánypopuláció. Az észlelések, azaz a patkányelőfordulás lavinát indított el a nyilvánosságban, amit pénzzel igyekezett kezelni a főváros.

A fővárosnak ugyanis nemcsak ötéves keretszerződése van az RNBH Konzorciummal, hanem, miután már tavaly nyár végén, majd pedig idén tavasszal is súlyos aggályok merültek fel a négycéges vállalkozás hatékonyságával kapcsolatban, a megbízás teljesítésének  érdemi vizsgálata nélkül , jelentős  pluszforrás  – egy 600 milliós keretösszegből való 300 millió forint – bevonásával rendkívüli patkányirtást rendelt meg.

Most azért fordultunk Tarlós Istvánhoz, hogy a korábban félresöpört aggályok után megvizsgálja-e érdemben az RNBH Konzorcium referenciáit érintő kritikákat, illetve a bírósági döntést, majd a vélhetően ebből következően újra lefolytatandó jogorvoslati eljárást követően a közbeszerzési döntést. Lesz tehát belső vizsgálat, amelynek részeként Tarlós, amint az a válaszban szerepel, Karácsony Gergelyt, az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltjét hallgatná meg.

A helyzet pikantériája, hogy nyár elején éppen Karácsony kezdeményezte ezt a vizsgálatot. Csakhogy akkor  a Fővárosi Közgyűlésben napirendre venni sem volt hajlandó a Fidesz-KDNP-s többség azt a közös ellenzéki javaslatot, amely vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazta annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen körülmények között döntöttek tavaly nyáron az RNBH Konzorcium megbízásáról, továbbá decemberben a patkánymentesítési feladatokra fordított keretösszeg jelentős  megemeléséről .

Akkor az ellenzéki főpolgármester-jelölt  azt mondta: az általuk javasolt vizsgálóbizottságnak fel kell tárnia, milyen visszaélések történtek a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzésen, továbbá arról is, hogy a főváros megtett-e mindent a korrekcióra, az állam pedig megfelelően ellátja-e a népegészségügyi feladatokat. Karácsony azt is egyértelművé tette akkor, hogy a patkányirtást elnyerő konzorciumról kiderült, hogy vagy egyáltalán nem, vagy nem úgy szerzett tapasztalatot patkánymentesítésben, ahogyan az elő volt írva, mostanra pedig az árversennyel elnyert közbeszerzés után a korábbi költségek másfélszereséért végzi tevékenységét.

Megkérdeztük Karácsony Gergelyt, mi a véleménye arról, hogy elindul a vizsgálat, ráadásul őt akarják meghallgatni. A főpolgármester-jelölt azt mondta:

Tarlósék hazudtak a közbeszerzési bizottságnak és minden budapestinek, amikor a haveri cég kamu referenciáit igazolták. Valóban hibáztam: nem feltételeztem, hogy Tarlósék bűncselekményt követnek el ebben az ügyben. Ígérem, ilyen soha többet nem fordul elő.

Borítókép: Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes (b) és Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében. MTI Fotó: Soós Lajos