Győr: Botrányai ellenére nyert Borkai Zsolt
Az utóbbi napok botrányai ellenére a győriek újra Borkai Zsoltot választották polgármesternek, aki 2006 óta vezeti a várost. Bár végig nagyon szoros volt a küzdelem, 97,92 százalékos feldolgozottsági adatok mellett akkora az előnye, hogy valószínűleg már nem lesz változás a végeredményben, csak a százalékos arány módosulhat.
Borkai a szavazatok 44,43 százalékát szerezte meg, míg legnagyobb kihívója, Glázer Tímea a szavazatok 42,82 százalékát kapta. A városban volt még két polgármesterjelölt: Kovács László, a Civilek Győrért szervezet jelöltje, aki 8,41 százalékon végzett, és Balla Jenő, az Összefogás Győrért Egyesület jelöltje, aki 4,34 százalékot kapott.
![IMG 4976](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2993/29932/299322/29932219_fd6e612264d50ddaee5ea311d4310241_wm.jpg)
Borkairól Az ördög ügyvédje nevű blog tett közzé szexvideót tíz nappal a választás előtt. A blog a posztjaiban a polgármestert kábítószer-fogyasztással és korrupcióval is megvádolta, felhívva a figyelmet arra, hogy a hozzá közel álló emberek gyanús körülmények között gazdagodtak meg.
A kialakult helyzet még a Fideszen belül is kommunikációs káoszt okozott. Orbán Viktor is megszólalt az ügyben, miután leadta voksát, az őt faggató riportereknek azt mondta, hogy előbb a győriek mondanak véleményt Borkairól, hétfőn pedig majd ő.