További Belföld cikkek
Megismételt eljárásban a felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Utcajogász Egyesület ügyfelét, mert nem találta bizonyítottnak, hogy életvitelszerűen közterületen akar tartózkodni, közölte a civil szervezet. Mint írták,
a döntés nem csak azért fontos, mert felmentettek egy hajléktalansága miatt elítélt férfit, hanem azért is, mert rávilágít arra, hogy az Alkotmánybíróság álláspontjával ellentétben a kriminalizáció célzottan a hajléktalan emberekre irányul.
A bíróság október 15-én tárgyalta újra Cs. Béla ügyét, akit júliusban figyelmeztetésben részesített, mert felelősnek találta életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megszegésében. A Cs. Béla védelmét ellátó Utcajogász Egyesület fellebbezett a döntés ellen és a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszékúj eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot, kimondva:
az elsőfokú bíróság gyakorlatilag csak a rendőrség által előadottakra alapozta az ügydöntő végzést, nem foglalkozott sem Cs. Béla védekezésével sem a védelem érveivel.
Az Utcajogász emlékeztetett, az otthontalan férfit a Nagyvárad térről állította elő a IX. kerületi rendőrkapitányság, és 72 órán belül, úgynevezett “gyorsított eljárásban” állították bíróság elé.
A tárgyalásán nem lehetett személyesen jelen, távmeghallgatással tehetett nyilatkozatot, és - a külön helyiségben is - végig bilincsben tartották.
Ő és a védelmét ellátó ügyvédek is vitatták, hogy a szabálysértés egyáltalán megvalósult, hiszen Cs. Béla következetesen úgy nyilatkozott, hogy nem akar azt utcán élni, ha van pénze, akkor albérletben vagy munkásszállón szokott lakni. A szabálysértési tényállás megvalósításához pedig az kell, hogy az érintett ne akarjon máshol élni, mint az utcán. Ezt az álláspontot fogadta el a bíróság az új eljárásban amikor kimondta, hogy a szabálysértést akkor lehet elkövetni, ha az érintett nem akar lakó-, vagy tartózkodási helyre visszatérni, és ebben a vonatkozásban nem csak a hajléktalan szálló tekinthető annak.
Az Utcajogász Egyesület október 13-án levelet küldött az Európai Parlament képviselőinek, amelyben tájékoztatták őket, hogy súlyosan alkotmányellenesnek, az emberi méltóságot sértőnek és szegényellenesnek találják az új szabályozást.
(Borítókép: Cs. Béla egy korábbi tárgyalása - fotó: Bohus Péter / Index)