Tiborczék elfoglalnák a balatoni szabadpart egy részét
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Lépésről lépésre, módszeresen szorítanák ki teljesen a Club Aliga területéről az embereket – ez látszik azokból az új partvonaltervekből is, amiket 43 balatoni település mellett, október 28-án Balatonvilágos Önkormányzata is megkapott.
A tervek átadását valamiért pont az októberi önkormányzati választások utánra időzítették,
és alig két hetet adtak arra, hogy a sokszor teljesen laikus képviselő-testületek döntsenek a Balaton-partvonal rendezési tervéről. „Nyilvánvalóan arra játszottak, hogy az épphogy megalakuló testületeknek ne legyen idejük átvizsgálni az új tervezetet, hanem igent mondjanak rá” – mondta az Indexnek Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület elnökhelyettese.
A minisztérium először november 8-ig várta a véleményeket, Balatonvilágoson ezért november 4-én rendkívüli ülést tartottak, amelyen arra jutottak, hogy
a tervezet a település érdekeivel totálisan ellentétes, ebben a formájában pedig tárgyalásra is alkalmatlan
– mondta Bukovszki.
És nemcsak azért, mert a tervek nem minden esetben tükrözik a valóságos állapotokat, hanem mert az is világosan látszik, mely területeket akarják a jövőben teljesen kisajátítani.
Az új tervek alapján ugyanis az egykori pártüdülő területén lévő, önkormányzati tulajdonban lévő telek elől egy 95 méteres, a Club Aliga közvetlen szomszédságában álló volt Volán szálló elől pedig egy 105 méteres parti sétányt vennének el.
Vagyis 200 MÉTER SZABADPARTI SÉTÁNY SZŰNNE MEG ÚGY, HOGY ANNAK PÓTLÁSÁT A TERV EGYÁLTALÁN NEM TARTALMAZZA.
De az új tervben a mólóra vezető – a gyalogos forgalom elől egyébként el nem zárható – út sem látszik, sőt már a mólót is úgynevezett belterületbe sorolták. Bukovszki szerint azért, mert így később könnyebb lesz magántulajdonná tenni.
A jelenleg hatályos rendelet egyébként a Club Aliga területén önkormányzati elővásárlási joggal terhelt közterületeket jelöl ki, a megküldött tervezetben erre már utalás sincs, mondta Bukovszki. Az elnökhelyettes szerint az új tervezet nem szól másról, mint hogy
JOGSZABÁLYOK SEGÍTSÉGÉVEL SZORÍTSÁK KI TELJESEN ÉS VÉGLEGESen A VOLT PÁRTÜDÜLŐ TERÜLETÉRŐL A HELYI LAKOSOKAT ÉS STRANDOLÓKAT.
10 hektáron áll vagy bukik minden?
A hányatott sorsú egykori pártüdülőt 2007-ben privatizálták, ekkor került az izraeli érdekeltségű Pro-Mot tulajdonába. 2018 júliusában a tőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt., vagyis az akkor még Mészáros Lőrinc ingatlanportfóliót kezelő cége bejelentette, hogy közvetve megszerezte a Club Aliga többségét. Idén januárban pedig lezárult az a tranzakció is, amellyel az Appeninn Vagyonkezelő Nyrt. leányvállalatáé lett a Club Aliga. Az Appeninn pedig azóta egyre inkább Tiborcz István érdekeltségébe kerül.
Az Appeninn BLT Kft. egészen pontosan a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. 74,99 százalékos üzletrészét vette meg. Ezé a cégé volt a 37 hektáros egykori pártüdülő és annak 167 férőhelyes kikötője, valamint egy a magyar állam tulajdonában lévő, 10 hektáros ingatlanrész vagyonkezelési joga. Ezt egyébként 2007-ben a Pro-Mot 49 évre szerezte meg.
MINDEZÉRT a CÉG 14,1 MILLIÓ EURÓT, VAGYIS TÖBB MINT 4,4 MILLIÁRD FORINTOT FIZETETT.
A tízhektáros területen található többek között az önkormányzat telke, a móló és mögötte egy nagyobb zöld terület. A Club Aliga területén elvileg egyedül már csak itt lehet ingyen és háborítatlanul strandolni bárkinek, hiszen az egykori pártüdülő jelentős része magántulajdon. Amíg az előző tulajdonos, a Pro-Mot Kft.-vel a helyi önkormányzat és az Aligai Fürdőegyesület is viszonylag jól tudott együttműködni, ez Mészárosék/Tiborczék benyomulásával kezd megszűnni.
Nyáron a horgászok elől egyszer már lezárták a mólót, de akkora volt a felháborodás, hogy a sorompót hamar elbontották. A Pro-Mot Kft. akkor egyébként azt állította, hogy a helyzet „a kikötő üzemeltetéséért felelős bérlő miatt” állt elő, ugyanis a tulajdonos jóváhagyása nélkül helyezte el a sorompót, így korlátozva a területre való bejutást. A Pro-Mot Kft. szerint az önkényes lépést a bérlő „részben közlekedésirányítási szempontokkal, részben a kikötő elkorhadt cölöpjeinek lecserélésével” indokolta. A sorompó egyébként ma is ott van, délután négy és reggel nyolc óra között pedig most sem lehet ezen az úton lemenni a mólóra.
A luxusnyaraló-tulajdonosok is elkezdtek aggódni
A partvonal átrajzolása miatt Balatonvilágoson egyébként már nem csak a helyiek aggódnak. A Club Aligán kívül eső, balatonvilágosi részen is egy 50 méteres szakaszt csípnének el a partból. Ezt parti sétány helyett vízgazdálkodási területként jelölik, de hogy ez valójában mit jelent, Bukovszkiék sem tudják.
Az 50 méteres szakaszt egyébként magántulajdonban levő nyaralók elől vennék el, de a tervek azt a sávot is jelölik, amely „strand kijelölésére alkalmas terület" lehet Balatonvilágoson. Ez pont azok előtt a telkek előtt húzódik, amelyeket alig két éve osztottak fel és értékesítettek csillagászati áron. Ezeken a telkeken egyébként most is több százmilliós építkezések folynak. De egy új strand kiépítése érintene egy magántulajdonban lévő szállodát és a mellette fekvő zsebkendőnyi telekrészt is, ahová eddig csak a helyiek járhattak strandolni.
Azon, hogy az új partvonaltervek miatt kik buknák el a korábban százmilliókért megvásárolt közvetlen vízpartot, Bukovszki szerint még nem érdemes rágódni.
Ha ezt a területet mint strandolásra alkalmas helyet az önkormányzat az építkezési szabályzatába nem emeli be, akkor ezeken a területeken továbbra sem lehet majd fürdeni. Ha mégis beemelné, akkor a strandot fenn is kéne tartania, gondoskodnia kellene vízimentőkről, öltözőkről és illemhelyről is.
Ez pedig sok kiadást jelentene, éppen ezért Bukovszki erre kevés esélyt lát. Szerinte ez csak egyfajta játék, így akarják elterelni a figyelmet a valóban fontos területekről.
Csak a határidőt tolták ki
Az új partvonaltervek miatt egyébként nem csak Balatonvilágoson háborodtak fel. A balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSz) is egyeztetést sürgetett a Balaton-partvonal tervéről, és szeretnék a terv véleményezésére rendelkezésre álló határidő kitolását is.
Az önkormányzatok több helyen is ellentmondásosnak tartják a beépítetlenül megőrzendő parti területsáv határait, a nádasok ábrázolása több helyen nem felel meg a valóságos állapotnak, a kerékpárutak ábrázolása pedig nem minden esetben tükrözi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel egyeztetett utolsó állapotot – sorolta az első visszajelzéseket Balassa Balázs, a szervezet elnöke.
A Balaton partvonalát az elmúlt több mint másfél évtizedben meghatározó, 2004-es jogszabály megalkotását többfordulós egyeztetés előzte meg, amely most elmaradt.
A balatoni önkormányzatok ragaszkodnak ahhoz, hogy az új jogszabály megalkotásakor is személyesen és a helyszíneken is egyeztethessék szándékaikat a terv készítőivel
– mondta Balassa.
Bár a határidőt november 8-ról november 22-ig tolták ki, a szövetség elnöke szerint ez az idő is túl rövid, hiszen több tóparti településnél új polgármestert választottak, megváltozott a képviselő-testületi tagok személye, akiknek sokkal több idő kell, hogy kellő információhoz jussanak.
(Cikkünk eredeti verziójában és címében tévesen azt állítottuk, hogy Mészáros Lőrincék foglalnák el a part egy részét. Elkerülte a figyelmünket, hogy a cikk megjelenése előtt Mészáros Lőrinc az Appeninnben lévő meglévő érdekeltségének nagy részét eladta a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST-nek, amely már addig is a legnagyobb tulajdonosa volt az Appeninnek.)
(Borítókép: Az egykori pártüdülő épülete a Balaton partján a Balatonvilágoshoz tartozó Balatonaligán. Fotó: H. Szabó Sándor / MTI)