Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

Karácsony Gergely visszavenné fővárosi kitüntetését a gyerekmolesztálás miatt elítélt bicskei igazgatótól

DSC 1643
2019.11.23. 07:49

A bicskei gyermekotthon korábbi igazgatója,  Vásárhelyi János éveken át molesztálta a rá bízott gyerekeket, amiért jogerősen 8 év fegyházat kapott 2019-ben. Budapest 2015-ben kitüntette őt a Bárczy István díjjal, amit most Karácsony Gergely főpolgármester elvenne tőle a következő testületi ülésre beterjesztett javaslatával, tudta meg a HVG

A portál értesülését nemcsak a következő fővárosi közgyűlési ülés napirendje erősíti, hanem a Főpolgármesteri Hivatal is, ahol azt mondták a lapnak:

azért kezdeményezik a díj megvonását Vásárhelyitől, mert viselkedésével és a 8 év fegyházbüntetéssel méltatlanná vált rá.

Az Index is beszámolt arról, amikor szeptemberben jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélték a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját,  három év felfüggesztettre pedig az egyik nevelőjét, akiket az otthonban lakó fiúk azzal vádoltak meg, hogy a két férfi gyerekkorukban évekig szexuálisan kihasználta őket. Ezzel a másodfokú bíróság helybenhagyta a tavalyi első fokú, nem jogerős ítéletet.

A vád szerint 2004 és 2016 között az elsőrendű vádlott, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetője, V. János legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan, mindketten kihasználva a gondozásuk alatt álló kiskorú sértettekkel fennálló alá-fölérendeltségi viszonyukat.

A bíróság szerint a volt intézményvezető a többi közt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében és folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében bűnös.

Az igazgatót véglegesen eltiltották minden foglalkozástól, amivel tizennyolc év alattiakkal kéne foglalkoznia, az eddig előzetesben töltött több mint két és fél év pedig beleszámít a fegyházbüntetésébe. A férfi a tárgyalássorozat alatt végig tagadta a vádakat.

A tárgyalás nagy része a kiskorú érintettekre tekintettel zártan folyt, a sajtót csak a két évvel ezelőtti vádirat-ismertetésre, majd a két ítéletre engedte be a bíróság. A másodfokú ítéleten csak egy sértett fiú volt ott. Ő egyike azoknak, akik 2016 októberében arccal és névvel feltárták a történetet az RTL Klub Házon kívül című műsorában. Elmondták, hogy az igazgató támogatásért, szeretetért, pénzért, laptopért, nyaralásért cserébe szexuális viszonyt tartott fenn velük. Az igazgató és nevelő ellen 2017 augusztusában emeltek vádat.

A jogerős ítélet után Tarlós István korábbi főpolgármester azt ígérte, ha október 13-án marad főpolgármester, kezdeményezni fogja a Fővárosi Közgyűlésben Vásárhelyi Bárczy-díjának visszavonását. Tarlós elbukott, de Karácsony Gergely már a második közgyűlési ülésen döntést kér a közgyűléstől ebben a kérdésben.

Vásárhelyi 2015-ben kapta a Bárczy István-díjat, az akkori tudósítás szerint

az állami gondoskodásban élők megsegítésében, a gyermekvédelmi szakellátás minőségi átalakításában végzett fáradhatatlan, gyermekközpontú vezetői munkája elismeréseként.

A 2009-ben alapított díjat 2010-ben adták át először, pedagógusok kapják meg. Egészen pontosan: „a kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ez által a főváros fejlődéséhez.”

Korábban egyébként a 168 Óra arról írt, Vásárhelyi megtarthatja a Magyar Bronz Érdemkeresztet. A lap kérdésére ugyanis, hogy tervezik-e visszavonni a kitüntetést, akkor a Köztársasági Elnöki Hivatal azt válaszolta:

az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény alapján a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza Magyarország állami kitüntetéseit. A hatályos szabályozás alapján állami kitüntetés visszavonására nincs mód.