Jön a Nemzeti Humán Reprodukciós Program

2019.12.20. 16:57

Nő az állami fenntartású meddőségkezelési centrumok száma, ingyenessé válik a meddőségi diagnosztika és a meddőségkezelésben használt gyógyszerek is,

– mondta az MTI szerint Kásler Miklós pénteki sajtótájékoztatóján. A határozat a Magyar Közlönyben is megjelent, eszerint Kásler megalakítja az egységes, meddőséggel foglalkozó ellátórendszert, a Nemzeti Humán Reprodukciós Programot július 1-jéig.

Minderre 10,5 milliárd forintot fordít a kormány.

A 2020 júliusától ingyenessé váló meddőségi vizsgálatok közfinanszírozásba történő bevonására a kormány éves szinten több mint 9 milliárd forintot biztosít, a még nem közfinanszírozott gyógyszerek közfinanszírozásba vonására pedig 1,6 milliárd forintot.

A Nemzeti Humán Reprodukciós Intézet az Észak-közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő bázisán jött létre 2019. október 1-jén, írja az MTI. Feladata, hogy tartsa a kapcsolatot a szakhatóságokkal, valamint összehangolja és szakmailag irányítja a meddőségi központok hálózati tevékenységét.

Kásler Miklós szerint a demográfiai kérdésen múlik mindig a nemzet jövője, ezért a kormány ebből az irányból is próbál javítani a jelenlegi helyzeten. Így tehát

a férfiak és a nők meddőségi diagnosztikájának teljes költségét átvállalja a kormány 2020. július 1-jétől, a gyógyszeres kezeléseket pedig már januártól 100 százalékban támogatják, ez pedig azokra a gyógyszerekre is érvényes lesz, amiket eddig részben az érintetteknek kellett fizetniük

– mondta Kásler az MTI szerint. 

Mindettől azt várják, hogy 2022-re négyezer gyerek születik majd. 

Csütörtökön jelentette be Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, hogy ingyenesek lesznek a meddőségi elleni gyógyszerek és beavatkozások. Aztán az a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, miszerint  a kormány hat magántulajdonban lévő meddőségi központot vonna irányítása alá, és megszereznék a működésükhöz szükséges ingatlanokat is. Az állami átvétel hat klinikát érint, köztük a Kaáli Intézetet és a Sterilitás Egészségügyi Ellátót is. Az állami tulajdonosi joggyakorló az Állami Egészségügyi Ellátó Központi (ÁEEK) lesz. 

Novák szerint Magyarországon mintegy 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal.