Elítélte a bíróság a lányt, aki a többiek előtt pusziltatta meg a lábát iskolatársával, hogy megalázza

2020.01.09. 11:13

A korábbiakkal szemben szerdán beismerte tettét és bocsánatot kért iskolatársától a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon az a 15 éves lány, aki 2018 júniusában, egy nádudvari általános iskola folyosóján, a szünetben, egy vita után bántalmazta 13 éves iskolatársát, mert őt okolta a barátjával való szakítás miatt. A lány rátámadt a fiúra, többször ököllel megütötte, megkarmolta és lábon rúgta. A fiú  védekezésül ellökte magától a vádlottat, akit egyszer lábon is rúgott, ettől a lány a földre esett. A verekedés addig folytatódott, derül ki a bírósági közleményből, amíg a fiú bemenekült az osztályterembe. A lány ide is utánajött, osztálytársát lökdösni kezdte, de végül, a többiek felszólítására elhagyta a termet.

Még aznap, a tanítás befejezése után a lány egy társával megvárta az iskola udvarának hátsó bejáratánál a 13 éves fiút, majd felszólították, hogy kérjen bocsánatot a lánytól. A fiú szót fogadott, de ez sem volt elég: több iskolatársuk jelenlétében felszólították a fiút, hogy térdeljen le és puszilja meg a 15 éves lány lábát. A fiú ennek nem akart eleget tenni, ám a 15 éves lány és 16 éves társa megfenyegették: ha nem teszi, akkor a 16 éves – másodrendű vádlott – gyerek megveri őt. A fiú ekkor sírva fakadt és a veréstől tartva megpuszilta a lány lábszárát. A tinédzserek ezután nevetve távoztak a helyszínről. Az esetről az iskola egyik tanulója telefonjával felvételt készített, amit kérésre eljuttatott a sértettnek.

A bíróság bűnösnek mondta ki a verekedő lányt társtettesként elkövetett kényszerítés bűntettében, garázdaság vétségében és könnyű testi sértés vétségében, ezért őt 2 évre próbára bocsátotta, míg társát társtettesként elkövetett kényszerítés bűntette miatt 1 év 6 hónapra bocsátotta próbára. Mindkettejük mellé a bíróság pártfogó felügyeletet is elrendelt.

Nádudvari általános iskola
Nádudvari általános iskola
Fotó: GoogleMaps

Dr. Sal Ildikó bíró a fellebbezés hiányában jogerőssé vált ítélet indokolása során elmondta, szerinte különösen az elsőrendű vádlott számára volt ez tanulságos eset, hiszen látszik, hogy átgondolta az eddigieket, és változtatott az életén. A másik, kicsit idősebb gyereknek nem ez az egyetlen ügye: egy hasonló bűncselekmény miatt hamarosan újra bíróság elé kell állnia. 

Nem ez az első ilyen eset Nádudvaron: tavaly február végén egy 16 éves kollégista lányt vert meg két tinédzser, kísértetiesen hasonlóan ott is megcsókoltatták a lánnyal az egyik támadó cipőjét. A két lány mobiltelefonnal rögzítette, ahogy a harmadik lányt megalázzák és verik, de előkerült egy olyan felvétel is, amely alapján az elkövetők egyikének „rutinja” van az agresszióban. A tinédzsererőszakra nemcsak Hajdú-Bihar megyében akad példa, Mosonmagyaróvárról is érkeztek már hasonló hírek.