Egy 18 éves nőt is elfogtak a szilveszteri dunavarsányi emberölés ügyében

2020.01.14. 12:28

Miután hétfőn elrendelték a szilveszteri dunavarsányi gyilkosság három gyanúsítottjának letartóztatását, a rendőrség azt közölte: négyre bővült a gyanúsítottak köre, így emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették hétfőn, a Komárom-Esztergom megyei Naszályon a 18 éves N. Nikolettát, írja a police.hu

A  meglévő adatok alapján az ügy úgy kezdődött, hogy egy pár (B. Krisztián, N. Károlyné) és a nő 18 éves fia (N. Tamás) Dunavarsányba utaztak a gyerek nagyapjához szilveszterezni. 23 óra körül meglátogattak egy férfit, állítólag már azzal a szándékkal, hogy pénzt szerezzenek tőle. Koccintottak, italoztak, aztán valamin összevitatkoztak a házigazdával, és távozniuk kellett.

Nem sokkal később azonban visszamentek, és a büntetett előéletű férfi betörte az ajtót, majd akkorát húzott be a házigazdának, hogy az elesett és eszméletét vesztette. A nő és fia ez idő alatt átkutatták a házat, és összeszedték az értékesebb tárgyakat. Időközben magához tért a házigazda, a 19 éves fiú pedig késsel támadt rá, követelve, hogy mondja meg, hol van a pénze. A férfi viszont nagy valószínűséggel hallgathatott, mert támadói dühükben elkezdték rugdosni, különböző tárgyakkal dobálni, és az étkezőasztalt is ráborították.

AZ ÁLDOZAT OLYAN SÚLYOS SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT, HOGY A HELYSZÍNEN ÉLETÉT VESZTETTE, HÁROM TÁMADÓJA PEDIG AZ ÖSSZESZEDETT ÉLELMISZERREL ÉS ÉRTÉKEKKEL EGYÜTT TÁVOZOTT A HELYSZÍNRŐL.

A dunavarsányi férfi holttestére csak négy nappal később találtak rá családtagjai. Az első orvosi vélemény alapján még nem merült fel bűncselekmény gyanúja, ezért először közigazgatási hatósági eljárás indult az ügyben.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport