Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Rogán Antal 809 millió forintos megtakarítást villantott

2020.02.01. 00:53 Módosítva: 2020.02.01. 10:48

Gigantikus, 809 millió 405 ezer forintos takarékbetétben elhelyezett megtakarítást vallott be 2020 januári, azaz a 2019-es vagyoni helyzetét tükrözni hivatott vagyonnyilatkozatában a Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító miniszter. Rogán Antal vagyoni helyzete nemcsak Rogán Cecíliától történt, nemrégiben bejelentett válása miatt változott nagyot egyetlen év alatt, hanem azért is mert, takarékbetétben tavaly januárban még csak 39,3 milliót tartott.

A miniszter közpénzből fedezett juttatásain túl a Mobilsign Kft.-től egy digitális aláírással kapcsolatos találmány után

2019-ben már bruttó 197 millió forintot kapott. 

Az egyébként az előző vagyonbevallásból is úgy tűnt, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter találmánya egyszerűen aranyat ér: míg 2017-ben még csak 25 milliót vasalt be ebből, 2018-ban ez már 42 millió volt.

Ugyanakkor Rogán ismét beszámolt a 18,2 milliós tartozásáról. Nem tudni, kinek lógott a miniszter ennyivel, de a vagyonosodása ellenére egy fillért sem törlesztett 2017 óta, ez a tétel rendre szerepel nyilatkozataiban.

Változás történt ugyanakkor a miniszter ingatlanvagyonában is, ami összefügghet azzal, hogy 2019-ben bejelentette, ő és Rogán Cecília elválnak.

Rogán friss bevallása szerint már nem tulajdonosa a 185 négyzetméteres, Pasa Parki lakóingatlanuknak, sem a II. kerületi garázsuknak, valamint balatonlellei nyaralójuknak. Rogánnak 2019-re már csak szakonyfalui ingatlanjai voltak.

Frissítés, szombat reggel a Kormányzati Tájékoztatási Központon keresztül Rogán Antal az alábbi közleményt adta ki: "2020. január 31-én leadott vagyonnyilatkozatomban az előző évhez képest plusz bevételek jelentek meg. Ennek két oka van. Bevételem származik az általam jegyzett elektronikus aláírási szabadalomból valamint válásomat követően az erdőterületeket leszámítva minden ingatlanomat és ingóságomat értékesítettem, más tulajdonom nincsen. Vagyoni helyzetem világos, nyilatkozatomban a hatályos jogszabályoknak megfelelően mindent átláthatóan, részletesen feltüntettem."