Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Nem kell evakuálni a magyar katonákat Irakból

D KOS20200203009
2020.02.03. 11:31

Az iraki helyzet stabil, a művelet befejezésére, a magyar katonák hazahívására nincs szükség - hangzott el azon a hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyet az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák helyzetéről tartottak honvédségi vezetők és a honvédelmi miniszter – írta az MTI.

Korábban az evakuálás lehetőségét Orbán Viktor vetette fel. A kormányfő év eleji értékelőjében arról beszélt, hogy ha az iraki kormánnyal kötött szerződést felmondaná Bagdad, akkor a nemzetközi misszióban szolgálatot teljesítő mintegy 250 katonát azonnal hazaszállítaná a Magyar Honvédség. Az ehhez szükséges repülőgépek készenlétben is álltak, olyannyira, hogy a kormányfő emiatt Indonéziába is az OTP-hez köthető magánrepülőgéppel utazott.

Benkő Tibor emlékeztetett, január 9-én rakétatámadás érte azt az iraki tábort, ahol magyar katonák is szolgálnak.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta: mind Irakban, mind Magyarországon biztonságerősítő intézkedéseket vezettek be, és egy tapasztalt tábornokot küldtek a helyszínre.

Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnökhelyettese, aki 14 napot töltött Irakban, arról tájékoztatott: az iraki helyzet jelenleg stabil. A művelet befejezésére, a katonák hazahozatalára nincs szükség, ez a kurdok részéről sem merült fel – tette hozzá.

A korábban életbe léptetett rendkívüli intézkedések nagy részét fel is függesztették, de a védőfelszerelésre, valamint a tábor elhagyására vonatkozó intézkedések továbbra is érvényben vannak – közölte Sándor Zsolt.

(Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszél az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák helyzetéről tartott sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban 2020. február 3-án. Balról Korom Ferenc altábornagy a Magyar Honvédség parancsnoka jobbról Sándor Zsolt dandártábornok a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnökhelyettese. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)