Tunéziaiak bántalmazásáért ítéltek el egy újpesti jobbikos képviselőt, szerinte koncepciós eljárás volt

2020.02.10. 16:35

Egyértelműen koncepciós eljárásnak tartom, hogy egy sima kocsmai verekedés után először garázdasággal emelt vádat az ügyészség. Amikor aztán kiderült, hogy indulok a választáson, akkor súlyosbították a vádat gyűlölet-bűncselekményre

– mondta Szabó Balázs, újpesti jobbikos képviselő az Indexnek arról, hogy pár nappal ezelőtt első fokon két év, végrehajtásában öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a II. és III. Kerületi Bíróság közösség elleni erőszak bűncselekménye miatt, amiért néhány társával 2016-ban három tunéziai állampolgárt bántalmaztak.

Szabó Balázs
Szabó Balázs
Fotó: újpest.hu

A Fővárosi Főügyészség az Index kérdéseire megerősítette az ítéletet, mint írták: "a három férfi tagja volt annak a több mint 10 fős társaságnak, amely bántalmazott három tunéziai állampolgárt 2016. szeptemberében egy harmadik kerületi szórakozóhely előtt". Válaszukban hozzátették, az ítélet nem jogerős, mert a kerületi ügyészség fellebbezett, végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a vádlottakra, így az ügy tovább folytatódik másodfokon.

A hír végigszántotta a kormánymédiát, a Pesti Srácok részletekbe menően azt írta , hogy  a vád szerint a politikus néhány társával 2016-ban előbb sörösüvegekkel és kavicsokkal megdobáltak, majd rugdostak és szidalmaztak három fős Magyarországon nyaraló tunéziai állampolgárt, akiket arra szólítottak fel, hogy "takarodjanak az országból".

A Fővárosi Törvényszéket is megkérdeztük az ítéletről, ők azt válaszolták, 2016. szeptember 3-án egy budapesti söröző előtt haladtak el a tunéziaiak, feléjük "nemzeti, faji hovatartozására utaló kifejezésekkel szitkozódtak, kiabáltak", majd pedig a nemzetiségük miatt a szórakozóhelyről kijövő – ismeretlen – személyek és vádlottak bántalmazták a sértetteket, akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Hozzátették, "a vádlottak magatartása egyben kihívóan közösségellenes és erőszakos volt és alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen".

"Beidézték a három tunéziai úriembert is, akik azt vallották, én őket nem bántottam" – mondta erről Szabó. A képviselő állítja, társai vettek részt a kialakult tömegverekedésben, ő maga nem, ezt tanúk is alátámasztják. "Nem bántottam a három tunéziai fiatalembert, különösen nem származásuk, bőrszínük miatt" – mondta az Indexnek.

Szabó ezután hozzátette, ő maga fényképezte az eseményeket. A kérdésre, hogy miért fotózta a verekedést, Szabó annyit válaszolt:

nem sikerültek a képek.

A képviselő azt is mondta, az önkormányzati választások előtt tájékoztatta a képviselőtársait, hogy folyik ellene ez az eljárás, és ők úgy döntöttek, hogy továbbra is támogatják. 

"Az én lelkiismeretem tiszta. Természetesen nem mondok le" – mondta, majd hozzátette, nem készül arra, hogy másodfokon jogerőre emelkedne az ítélet. "Szinte biztos, hogy nem állja meg másodfokon a helyét az ügy. Könnyű ilyen ítéletet hozni, indokolni nehéz.

Ingyen nem adunk át a Fidesznek körzetet és mandátumot.

Déri Tibor, Újpest momentumos polgármestere az Indexnek úgy reagált az ügyre, tudtak az újpesti önkormányzatnál a közös ellenzéki támogatású, jobbikos képviselő, Szabó Balázs elleni eljárásról, de amíg nincs jogerős ítélet, addig nem akarnak feltételezésekbe bocsátkozni. 

Déri az Index kérdésére, miszerint elhatárolódnak-e Szabótól az ügy miatt, esetleg felszólítják, hogy adja vissza képviselői mandátumát, azt válaszolta, nem akar arról beszélni, mi lesz vagy nem lesz akkor, ha meglesz a jogerős ítélet az ügyben, de lépni majd csak akkor fognak. Saját véleményét pedig nem mondja el az ügyről.

A Jobbik kérdéseinkre ugyanezt válaszolta. Mint írják, "Szabó Balázs ügyében nem született jogerős bírósági döntés, az ügy esetleges következményeivel annak megszületése után fog foglalkozni a Jobbik".

Nem az első eljárása 

A kormánypárti lap azt is írja, Szabó Balázst 2008-ban pénzbüntetésre ítélték, csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.

Szabó Balázs erről az Indexnek azt mondta, igen, ez valóban így volt. 2006-2010 között részt vett a kormányellenes tüntetéseken, megbüntették, a pénzbüntetést befizette. "A büntetés azóta elévült, büntetlen előéletű vagyok" – tette hozzá.

Egy másik ügyben is garázdaság miatt folyik a képviselő ellen eljárás a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Szabó azt mondta, 2018 áprilisában, néhány nappal a választások előttpár jobbikos társával a Budaörsi úton plakátrongálókat láttak, Szabó szerint fideszesek, fidelitasosok voltak, és "párttársaimmal tetten értünk egy hét fős társaságot, megzavartuk őket abban, hogy rongálják a plakátokat". 

Szabó állítja, néhány nappal ezelőtt volt pont egy tárgyalás az ügyben, ahol kiderült, hogy a festékszórós fiatalok legtöbbje  a dunakeszi futsalcsapat tagja (ennek alapításában Szijjártó Péter is részt vett, 2016-ig játszott is), egy pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium volt helyettes államtitkárának, madridi nagykövetnek Odrobina Lászlónak a fia. A fiatalok festékszóróztak, amikor Szabó állítása szerint ő meglökte a volt helyettes államtitkár fiát, hogy fejezze azt be. Ekkor dulakodás kezdődött, a képviselő szerint a hét fős társaságból ketten rátámadtak.

"Harminc másodpercen belül kiértek a civil rendőrök" – mondta a képviselő, erről videó- és hangfelvétele van, majd hozzátette, szerinte ez azt bizonyítja, hogy a magyar rendőrség állami segítséget nyújtott a plakátrongolók számára. "Én lettem egyedül, aki garázdaság vádjával gyanúsított lett."

Utóbbi ügyben még nem született jogerős ítélet.