Elemér
-4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Vádat emeltek egy volt fideszes képviselő ellen

2020.02.12. 19:57 Módosítva: 2020.02.12. 22:55

Hivatalos személy által az előnyért, hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség egy ügyben, melynek egyik érintettje Ódor Ferenc, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – írja a 24.hu

A vádirat szerint az egyik borsodi járási hivatal vezetője és a földhivatali osztály vezetője egy autópálya-építésben dolgozó cég képviselőjétől kért 4 millió forintot, hogy befolyásoljanak egy a cég által indított földhivatali eljárást.

A szóban forgó hivatali vezető pedig Ódor Ferenc, az encsi hivatal vezetője, akit 2018-ban a hivatal parkolójából vittek el bilincsben a rendőrök. 

Az encsi földhivatal vezetőjére pedig ezzel párhuzamosan egy étteremben csaptak le, majd az elkövetők lakóhelyén és munkahelyén tartott kutatás után megtalálták és lefoglalták a korrupciós pénzt is. 

Az ügyészség közleménye szerint az egyik vádlott beismerte bűnösségét, a másik viszont tagadott. Mindketten szabadlábon védekeznek, de öt és tíz év közötti büntetés is kinézhet nekik.