Hugó
-6 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Karanténba kerültek az Olaszországból hazatérő magyar diákok

2020.02.23. 16:38 Módosítva: 2020.02.23. 18:03

Tizenegy magyar középiskolás diákot, valamint kísérőjüket és az autóbuszuk két vezetőjét is két hétre elkülönítették a Szent László Kórházban, miután vasárnap este hazatértek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus - adta hírül az M1.

A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt. Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ az említett járványügyi intézkedést.

Lombardia tartományban rövid időn belül megtöbbszöröződött, 90-re emelkedett az igazoltan fertőzött esetek száma, és több északi tartományban is a betegek számának emelkedéséről adtak tájékoztatást. A magyar iskolások szálláshelye mindössze 13 kilométerre volt a lezárt területtől, a tanulók sokat ingáztak tömegközlekedéssel Milánó északkeleti térségében a néhány hetes ott-tartózkodásuk ideje alatt. Ezekre a tényezőkre tekintettel, valamint a diákok és a magyar lakosság lehető legmagasabb szintű védelme érdekében hozta meg az NNK az említett járványügyi intézkedést – közölték.

Korábban a Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól. A Külügyminisztérium pedig azt javasolja, hogy az észak-olaszországi utazást tervezők a koronavírus-járvány miatt a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

A Budapest Airport pedig közölte, felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is, és a hatósági döntésnek megfelelően megkezdték az utasok testhőmérséklet-mérését. Az első két érintett járat a Ryanair 15:30-kor Trevisóból, valamint 16:05-kor Bergamóból érkező gépe volt, az utasok egyikénél sem mértek magasabb testhőmérsékletet. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a hatóságok döntése értelmében a repülőtéren január 31. óta végeznek egészségügyi vizsgálatot valamennyi Kínából közvetlen járattal érkező utason. Az intézkedések elrendelése óta 1388 utas és a személyzet 180 tagja esett át hőmérős szűrésen.

Annak érdekében, hogy a különböző ellenőrzési módszerek akár együttes alkalmazásával biztosíthatók legyenek a legpontosabb adatok és a legbiztonságosabb eredmények, nemrég beszereztek egy hőkamerát, valamint egy további kamerát napokon belül bérbe vesznek. Hozzátették, "a repülőtér üzemeltetőnek jelentős készlet áll rendelkezésére a szükséges védőfelszerelésekből (védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők) és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá biztosítani tudja a megfelelő elkülönítő helyiségeket is - tette hozzá". A Budapest Airport folyamatos kapcsolatot tart fenn a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK), valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának repülőtéri kirendeltségével.