Az alagútból a felszínre vinnék a 2-es villamost a Lánchídnál

DBZOL20191204014
2020.03.04. 07:47

Habár Karácsony Gergely próbált pénzt szerezni a kormánytól, nem járt sikerrel, ezért nincs elég rendelkezésre álló keret a Lánchíd felújítása mellett a Váralagút és kapcsolódó területei, a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér, valamint a 2-es villamos pesti hídfő alatt átvezető alagútjának rekonstrukciójára, így a főváros költségcsökkentésbe fogott. A Népszava azt írja, előbb a Váralagút rekonstrukcióját törölték, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) legutóbbi ülésén pedig felmerült a pesti hídfő alatti villamosátjáró megszüntetése.

Helyette a 2-es villamos pályáját a Kossuth térnél alkalmazott módon felvinnék a Széchenyi István térre, ez ugyanis állítólag sokkal olcsóbb lenne, mint az alagút felújítása, ami kb. 8-10 milliárd forintot vinne el a költségvetésből. Balogh Samu, Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke a lapnak megerősítette, hogy az FKT ülésén tárgyaltak a 2-es villamos felszíni elvezetéséről. Egyelőre csak arról született döntés, hogy megvizsgálják az elképzelést, ha pedig kivitelezhetőnek tűnik és valóban tudnak vele spórolni, akkor Balogh szerint ez támogatható lesz, hiszen „illeszkedik a forgalomcsillapított, gyalogosbarát városvízióba, amit a városvezetés követ”.

A lap úgy tudja, az első elképzelések szerint a vágányok az Eötvös tér után kanyarodnának fel a Belügyminisztérium elé, majd a Gresham-palota és a luxusirodaház előtt haladnának el, végül a Magyar Tudományos Akadémia tömbje felé vennék az irányt, csatlakozva a korábbi pályához. A mostani alagutat betemetnék vagy átengednék a gyalogosoknak. Felvetődik a kérdés, hogy mennyire szerencsés, ha a villamospálya keresztezi a Lánchídról lehajtó autókat, hiszen a haladás arrafelé így sem gyors. Persze ha a Lánchíd gyalogosátkelővé válik, ez nem okoz gondot. Az átalakítás egyelőre nem érintené a közúti alagutat, de később, amikor a rakpartokat sétálóvá alakítanák, az is megszűnhetne, írják.

Kapcsolódó
Karácsony nagymértékben korlátozná a Lánchíd forgalmát

Karácsony nagymértékben korlátozná a Lánchíd forgalmát

A híd felújítása Alagút nélkül is minimum nettó 24,6 milliárdba kerülne, a fővárosnak pedig az Alagúttal együtt van rá bruttó 23,3 milliárdja.

A kormány eredetileg 7 milliárd forintot adott a rekonstrukcióra, de a támogatást csökkentették, mert elmaradt a Lánchíd járdaszélesítése. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Tarlós István akkori főpolgármester nem sokkal ezután bejelentette, hogy a pénzt a híd körüli közterekre költenék. Egy szeptemberi kormányhatározatba a Clark Ádám tér, a Széchenyi tér és a József Attila utca felújítása mellé be is került a Vigadó tér előtti alsó rakpart feletti terasz kialakítása. A közterek rekonstrukciójára vonatkozó, 236 millió forintos tendert aztán a Főmterv-Korzó Tervezési stúdió nyerte meg. A Népszava azt írja, hogy a Főmtervnek érvényes 237 millió forintos szerződése van a 2-es villamosvonal Lánchíd pesti aluljáró, viadukt, Haller utcai deltavágány szakaszainak tervezésére, a Korzó pedig megnyerte a pesti Duna-part rendezésére öt évvel ezelőtt kiírt Rak-Park pályázatot.

(Borítókép:  Balogh Zoltán / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

57 perce

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

53 perce

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

3 órája

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35