Angéla, Petronella
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Egy órát várt a mentőkre, aztán inkább maga ment el a Szent László Kórházba a holland beteg

B RKL20160113005
2020.03.06. 16:37

Már csütörtökön felhívta házi orvosát az a holland férfi, akihez pénteken azért hívtak mentőt a XVIII. kerületi Zsebők Zoltán szakrendelőbe, mert orvosa úgy ítélte meg, hogy koronavírus-gyanús. Szaniszló Sándor, a kerület polgármestere az Indexnek pénteken délután azt nyilatkozta, hogy a férfi pénteken reggel kilenc órakor ment be a rendelőbe, ahol 

fejfájásra, levertségre, napok óta tartó köhögésre, illetve magas lázra panaszkodott. Azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban találkozott egy holland ismerősével, akinek koronavírus-tesztje pozitív lett.

A polgármester arról egyelőre nem tudott részleteket mondani, hogy az ismerőssel mikor, hol találkozott a holland állampolgárságú, de magyarul egyébként jól beszélő férfi. 

Több mint egy órát várt a mentőkre

Miután a férfi házi orvosa kihívta a mentőket, a szakemberek kiérkezéséig a beteget egy elkülönítőbe helyezték. A polgármester szerint a férfi „egy órát biztosan várt a mentőkre”, ezután anélkül, hogy bárkinek szólt volna, kisétált a rendelőből. 

A jelenlegi információnk szerint a Szent László Kórházba ment, ahol azonban azt állította, hogy az elmúlt napokban nem került kapcsolatba fertőzött személlyel, végül annak ellenére elengedték, hogy lázas és levert volt. Azt egyelőre nem tudni, hogy tömegközlekedéssel, taxival vagy esetleg a saját autójával közlekedett 

– mondta az Indexnek Szaniszló.

Bár kezdetben az terjedt el, hogy a holland férfi "megszökött", a koronavirus.gov.hu oldalon nem sokkal délután öt óra előtt azt írták, hogy „a 40 éves holland férfi a mai napon reggel 9 órakor jelentkezett a Budapest XVIII.kerületi Thököly út 3. szám alatti szakrendelőben orvosi vizsgálatra, ott elmondta, hogy körülbelül két hete Hollandiában kapcsolatba került egy új koronavírussal fertőzött beteggel. Orvosi ellátást azért kér, mert rosszul érezte magát és lázas volt. A kezelőorvosa ott tájékoztatta, hogy karanténba kell vonulnia, a férfi erre elhagyta a rendelőt, majd

14 óra 20 perckor ellátásra jelentkezett a Szent László Kórházban. Vizsgálata folyamatban van.

A polgármester úgy tudja, hogy a holland férfi az elmúlt napokban édesanyjával és kislányával biztosan közvetlen kapcsolatban volt. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs péntek délutáni sajtótájékoztatóján arra még nem tudott válaszolni, hogy mi a helyzet a holland férfi óvodáskorú gyermekével, azt viszont hozzátette, hogy 

ha valaki elfut, akkor azt utolérik. A járványügyi szakemberek keresni fogják őt, és ha szükséges, akkor rendőri erőket is bevetnek. A járványügyi szabályok megsértése ugyanis akár a bűncselekmény kategóriáját is kimeríthetik. 

A beteget vizsgáló doktornő, dr. Kis Noémi Cintia az RTL Klub és a Hír TV kérdéseire elmondta, a beteg a rendelés elejére, 9 óra környékére érkezett, egyedül. Vélhetően sem lent, sem a liftben nem várakozhatott, kizárólag a második emeleten, a folyosón, ahol megtörtént a fertőtlenítés. 

Kerestük az Országos Mentőszolgálatot, hogy amennyiben koronavírus-gyanús beteghez hívják őket, a protokoll szerint milyen gyorsan kell a helyszínre érniük, és egyáltalán milyen előírást kell ilyen esetekben követniük, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük. 

A rendelő második emelete fertőtlenítve

Szaniszló pénteken kora délután a Facebookon élőben mondta el, hogy a férfi kerületi lakos, egyébként holland állampolgár, és fejfájásra, illetve magas lázra panaszkodott. „Elmondta azt is, hogy van egy másik holland ismerőse, akinél nagy valószínűséggel diagnosztizálták a koronavírust. Miután kivizsgálták, sajnálatos módon önkényesen távozott a szakrendelőből. Értesítettük a kerületi kapitányságot, értesítést kapott az ÁNTSZ, illetve a kerületi kapitányság tájékoztatta a központi operatív törzset. Onnan azt a visszajelzést kaptuk, hogy ők tartják kézben a XVIII. kerületnek ezt az ügyét. Az esetet követően a XVIII. kerületi szakrendelő 2. emeletét fertőtlenítették, azóta már ismételten nyitva van, illetve konzultációt folytattam a főigazgató úrral, és ő azt javasolta, hogy akik negyedóránál tovább tartózkodtak a holland úriemberrel egy légtérben, ha tehetik, menjenek haza, és maradjanak otthon több napon át.”

„Amennyiben fejfájásra vagy magas lázra panaszkodnának, akkor hívják ki a háziorvost, semmiképpen ne menjenek betegváróba. Illetve még egy általunk hozott kérés: megkérjük azokat, akik nagy rendezvényen vennének részt ezen a hétvégén a XVIII. kerületben, négy ilyen nagyobb, 2-300 fős rendezvényről tudjuk – megkérjük a szervezőket, hogy fontolják meg, megtartják-e a rendezvényeket. Ez azért is fontos, mert van olyan közösségi ház, akinek a dolgozója ebben az időben épp itt volt a szakrendelőben” – nyilatkozta a polgármester.

Frisstés: Szaniszló azt írta később Facebookon, hogy úgy döntöttek, 

az Önkormányzat elővigyázatossági, egészségügyi-biztonsági okokból, a jelen helyzetre való tekintettel, az önkormányzati fenntartású közművelődési és sport létesítményekben semmilyen rendezvényt - további tájékoztatásig – nem engedélyez.

(Borítókép: A Szent László Kórház épülete / Fotó: Róka László / MTI)