25 éve gyilkolt Budapesten, Szlovéniába szökött, most vádat emeltek a koszovói férfi ellen
Egy karácsonyi ünneplés vezetett halálos késeléshez huszonöt évvel ezelőtt, a Fővárosi Főügyészség most emelt vádat az ügyben, írja az MTI.
Az ügyészség közleményében írja, hogy a tavaly elfogott vádlott, egy negyvenkilenc éves koszovói férfi – aki 1994 szeptemberétől Budapesten lakott álnéven – 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjszaka, akkor még csak huszonnégy évesen néhány ismerősével előbb egy étteremben, majd egy XVI. kerületi, Borotvás utcai panzió bárjában szórakozott. A vádlott ittas állapotba került, és több vendéggel kötekedni kezdett.
A vádlott és a szintén jugoszláv állampolgársággal rendelkező sértett a panzió bárjában hajnali 5 óra körül szóváltásba keveredett, és dulakodni kezdtek. A vendégek szétválasztották őket, de a vádlott – a fogásból kiszabadulva – a sértetthez lépett, és egy késsel háromszor mellkason szúrta, majd elmenekült. A sértett a helyszínen meghalt.
A hatóságok megkezdték a férfi felkutatását, a büntethetőségének elévülése emiatt ez többször megszakadt, végül 2019-ben Szlovéniában fogták el európai elfogatóparancs útján. A férfit akkor a Facebook-profilja alapján azonosították.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, és utasítsa ki Magyarország területéről.
A vádlott jelenleg letartóztatásban van.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.