Róbert
16 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Karácsony: Két bajuk van. Ha biciklivel megyek valahová, és ha nem azzal megyek

02A6106
2020.05.22. 13:26

Erős sztori jelent meg Karácsony Gergelyről néhány nappal ezelőtt a kormánypárti sajtóban. Egy Facebook-bejegyzés alapján arról írtak, hogy a főpolgármester egyik este fél 7-kor megérkezett egy Erzsébet királyné úti kerékpárszervizbe, ahol „fittyet hányva az ott várakozókra, a sor elejére állt”, emiatt pedig akadt, akit már nem szolgáltak ki, miután sorra került. 

A történet bizonyíthatóságában talán a cikket közlő orgánumnál is kételkedtek, mert azt a címet adták a szövegnek, hogy „Állítólag Karácsony a sor elejére pofátlankodott egy bicikliszervizben”. Mindenesetre megkértük a főpolgármestert, mondja el az ő verzióját a történetről. 

Karácsony azt írta az Indexnek, hogy ott volt a boltnál, de nem ment be, „így se sorban állni, sem tolakodni nem tudtam volna”, és nem is akartam – tette hozzá. Úgy emlékszik, a bolt előtt két kerékpáros beszélgetett, egyikőjük lehet a Facebook-poszt szerzője. És hogy mi is történt a főpolgármester szerint?

Klasszikus „nem osztogatnak, hanem fosztogatnak” történet. Régi ismerősöm a szervizes, hozzá járunk családilag évek óta. Beköszöntem neki, és megkérdeztem, hogy nyitva vannak-e, mivel a kijárási korlátozások miatt számos üzlet nyitvatartási idejét módosították. Ő kijött, ránézett a biciklimre, és meghúzott egy csavart a nyergen, amit nemrég rakott fel, de elmozdult. A nagy fekete biciklit nem tudom cáfolni, mivel én is nagy vagyok, a kerékpárom sem kicsi, és nem tagadom, fekete. Remélem, nem keltek akkora félelmet, mint egy nagy fekete autó.

A kormánysajtóban visszatérő téma Karácsony kerékpározása. Megválasztása után jött a nagy leleplezés, hogy nem is mindig biciklivel jár, a legendás köztévés interjújában is azzal nyitott a riporter, hogy Karácsony miért nem biciklivel jött a stúdióba. Május elején azt jelentették meg a főpolgármesterről egy kormánylapban, hogy szabályt sértett, amikor „nagy sebességgel, a járdán biciklizve menekült el az újságírói kérdések elől”.

Két bajuk van. Ha biciklivel megyek valahova és, ha nem azzal megyek. Nem próbálok megfelelni nekik, olyan vagyok, mint bármelyik budapesti, igyekszem eljutni egyik pontból a másikba, úgy, ahogy a legjobb. Most a szép időben, ha csak tehetem, biciklivel, máskor közösségi közlekedéssel, autóval vagy gyalog. Ilyenkor gyakran egy nagy fekete cipőt is viselek

– válaszolta kérdésünkre a politikus. 

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)