Szó nélkül odaléptem, és fejbe lőttelek

Így magyarázta a kettős gyilkosság elkövetését Bódi Zsolt, aki épp ma húsz éve, 2000. július 4-ről 5-re virradó éjszaka előbb besétált az Oktogonnál lévő McDonald's-ba, meglőtt három embert, majd az utcán is lövöldözni kezdett. 

Lelőttem négy embert

A 25 éves Bódi Zsolt nagyjából fél éve volt együtt a barátnőjével, amikor 2000. július 4-én rokonostul elmentek a budapesti Lukács fürdőbe. Később úgy vallotta, 

Egészen aznap estig, amikor barátnőjével összeveszett, mire ő úgy látta, hogy kapcsolata romokba dőlt, ő maga egy vesztes, ezért este tízkor magához vette engedély nélkül tartott fegyverét, és kiment a városba, hogy megölje magát. Erről utólag azt mondta, egy ideig bolyongott, a körülötte lévő embereket nem is észlelte. Végül egy padra ült le az Oktogon közelében, ahol a fejéhez emelte a fegyvert. Ekkor viszont épp arra ment három huszonéves fiatal, akik a férfi szerint hangoskodtak és túl közel mentek hozzá, így aztán akkor felhagyott az öngyilkosság gondolatával. 

Otthagyta a padot, újra céltalanul járkálni kezdett, már nem tudta, mit akar, végül éjfél előtt pár perccel úgy döntött, bemegy az Oktogonon lévő McDonald's mosdójába. A gyorsétteremben, a mellékhelyiséghez közeli asztalnál viszont meglátta azt a három fiatalt, akik korábban elmentek mellette, és akik a férfi szerint épp a személyzettel vitatkoztak. 

Bódi ekkor „egyre inkább félelmet érzett”, és többé már nem tudta kontrollálni a tetteit. Állítása szerint egy belső hang mondta neki, hogy végezzen a fiatalokkal, ezért 

Az egyik fiatalt a szemüregénél, a másikat a halántékánál, a harmadikat pedig a tüdején találta el. Az utóbbi kettő még aznap éjjel a kórházban meghalt. Akit a szemüregén talált el, a Blikk szerint jobb szemére megvakult. 

Miközben bent kitört a pánik, ő maga „megkönnyebbülést érzett”, a kirohanó emberekkel együtt, fegyverrel a kezében Bódi is kisétált az utcára. A körúton a Nyugati pályaudvar irányába indult, de az úton két fiatal jött vele szembe, akik a férfi szerint „bűnöző alkatúak” voltak, ezért aztán egyiküket, egy 17 éves fiút – akit elmondása szerint zsebtolvajnak nézett –, hasba lőtt, a másiknak pedig a lába elé, az útra lőtt. A fiatal a korabeli hírek szerint súlyos sérülésével a szomszédos Szondi utcáig menekült, ott találták meg a mentősök. Tizenöt éves társa sértetlenül elmenekült a helyszínről. 

Bódi a vallomása szerint „ekkor döbbent rá, hogy akkorát hibázott, amit már nem lehet jóvátenni, ezért elindult, hogy az első rendőrnek feladja magát”. A férfit végül két gyalogos rendőrjárőr vette észre az Aradi utcánál, és mivel hallották a lövéseket, gyanúsnak találták a férfit, igazoltatták, ekkor derült ki, hogy fegyvere is van. Amikor megkérdezték, miért van az nála, az egyik rendőr elmondása szerint Bódi rezzenéstelen arccal annyit válaszolt:

Lelőttem négy embert,

és ezzel ad nekik egy kis munkát.

Miközben a rendőrök megbilincselték, mindenféle ellenállás nélkül annyit mondott még, hogy ahhoz hosszas filozófiai fejtegetések kellenének, hogy megindokolja, miért gyilkolt. 

A rendőrség lezárta a környéket, egy ideig a forgalmat is elterelték. 

Most megkapjátok

Bódit még ötödikén délelőtt kihallgatták, de még akkor is csak annyit mondott, azért gyilkolt, mert „inkább ők pusztuljanak, mint én”.

A tárgyalásokon a bíróság tanúkat is meghallgatott, akik szerint Bódi percekig nézte az asztaltársaságot az ablakon keresztül, mielőtt belépett volna a gyorsétterembe. A Mcdonald'sos lövöldözést túlélő, később jobb szemére megvakuló harmadik fiatal szerint Bódi a lövések leadása előtt azt mondta:

Most megkapjátok!

Bódi viszont ezt tagadta, szerinte ő egyáltalán nem szólt a három fiatalhoz, és a sajtó tudósítása szerint így fogalmazott:

szó nélkül odaléptem, és fejbe lőttelek.

A férfi szerint a fiatal csak biztos sokkot kapott a lövéstől, és ezért hallott olyanokat, amiket ő nem is mondott. 

Egy másik tanú szerint ő maga a lövöldözéskor a tömeggel kimenekült, de észrevette, hogy bent fejeltette a pénztárcáját és a kocsikulcsát a gyorsétteremben, ezért visszafordult. Ekkor szembetalálkozott Bódival, aki ráfogta a pisztolyt, és megkérdezte: „Van valami probléma?”. A tanú azt válaszolta, hogy nincs, mire a férfi továbbment mellette, de rögtön utána hallotta, ahogy Bódi újra lövöldözni kezd az utcán. 

Azt már egy harmadik tanú mondta, hogy az utcán leadott lövések előtt még azt is megkérdezte a két tizenéves fiataltól, hogy hova sietnek.

A romlott világ

A korabeli beszámolók szerint Bódi a tárgyalásán azt mondta magáról, Érden nevelkedett, szülei ötéves korában elváltak. Mindössze nyolc osztályt végzett el, és azt állította, anyagi okok miatt nem tudott továbbtanulni. Színpaddíszítőként dolgozott az Operaházban, később a Vidám Színpadnál. Arról viszont két narratíva jelent meg a sajtóban, hogy a bűncselekmény előtti időkben mi volt a munkájával: az egyik szerint kollégái több hete nem látták bent a munkahelyén, a másik szerint viszont addigra már hónapok óta otthagyta az állását, és senki nem tudta, miből él.

Saját elmondása szerint már tizenhat éves korától nőismerőseinél lakott, tizenhét, majd tizenkilenc-húsz éves korában is megpróbálkozott az öngyilkossággal. A bűncselekmény idején tartó kapcsolatáról mondta azt, hogy az volt az addigi legfontosabb kapcsolata, és nagyon boldog időszak volt. „Színes, zsibongó, feszültségekkel teli, nagyon élhető, szeretetteljes” környezetben élt a bűncselekmény előtt, fogalmazott egy későbbi interjújában. 

A férfit szakértők is megvizsgálták, akik arra jutottak, 

Ötéves korában dadogni kezdett, a szakértők szerint ennek hátterében elfojtott agresszió állhatott. Tizenöt éves korában pszichiátrián is kezelték a súlyos személyiségzavara miatt.

A gyilkos fegyvert, a 7,65-ös kaliberű Browning pisztolyt állítólag a gyilkosságok előtt két héttel szerezte be, de azt nem árulta el, pontosan kitől vagy mennyiért. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint a pisztolyra 1995-ben adták ki az engedélyt, de később ezt visszavonták, mert a tulajdonosa, egy Pest megyei vállalkozó szabálysértést követett el. A fegyvert ezután hatástalanították, de később valaki mégis visszaélesítette. Bódi az egyik tárgyaláson mindössze annyit mondott a fegyverről, azt már élesen, egy bolhapiacon vette. Erről az időszakról így vallott:

Akkoriban kezdtem paranoiássá válni, féltem az utcától, azt tapasztaltam, hogy nagyon romlott a világ, rossz a közbiztonság. A szüleimet fényes nappal támadták meg az utcán.

Bűnhődnöm kell, de meddig?

Bódit 2003-ban másodfokon jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, ami Magyarországon a legsúlyosabb büntetés. Eszerint Bódi még feltételesen sem kerülhet szabadlábra. Az indokolás szerint Bódi tette súlyosan megzavarta a köznyugalmat, felzaklatta a társadalmat, és megingatta az állampolgárok biztonságérzetét. A társadalom védelme miatt pedig végleg el kell zárni őt, mert a bírák szerint konfliktushelyzetben bármikor számítani lehet hasonló pszichopátiás reakciókra tőle, indulatai pedig ártatlan kívülállók ellen fordulhatnak.

2016-ban a Miskolci Egyetem néhány hallgatója a szakdolgozatához készített rövid interjút Bódival a Szegedi Fegyház és Börtönben, akik megkérdezték tőle, megbánta-e a tettét. Az elítélt így válaszolt:

Sok szempontból igen. Megbántam, mivel sok embernek szomorúvá tettem az életét, ide értve az áldozatok hozzátartozóit és az én hozzátartozóimat is. Nem ilyen módszerekkel és eszközökkel kellett volna. Tragikusnak és drámainak látom, hogy egy emberből hogy válhat egyik pillanatról a másikra gyilkossá.

A börtönnapjai alatt „a jövő kérdéseire kutatja a múlt válaszait”, papokkal, lelkészekkel, rabbikkal beszélget, mikor mihez "szottyan kedve", szülei pedig az interjú készítésének idejében elmondása szerint kéthavonta látogatták. 

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről azt mondta, nem látja annak a „javító szándékát”:

„Ha megkapnám azt a lehetőséget, hogy ismét szabad legyek, ebbe a gödörbe nem lépnék. A tetteimért már megbűnhődtem ez alatt a tizenöt év alatt. Fizetek addig, ameddig kell. Úgy gondolom, hogy lennie kellene egy határnak. Az, hogy éveken át bűnhődök, mit változtat meg a társadalom és az én oldalamról? Akkor látnám megfelelőnek, ha azt mondanák: vége a büntetésnek, Bódi úr, próbáljon meg visszailleszkedni a társadalomba, hogy meglássuk, képes-e ismét emberként viselkedni. 

Ha húsz évet kaptam volna, mézgleccserben érezném magam, és minden percben mosolyognék, hogy már csak öt év van hátra. Én miben bízzak? Hol a vége? Tudjuk, hogy bűnhődnünk kell, de meddig? Reggelente úgy ébredek fel, hogy még mindig tart a büntetésem.

(Borítókép:    A képen: Bódi Zsolt az ítélethirdetésen 2003. február 13-án - f otó: Nándorfi Máté / MTI)