Ármin, Pálma
9 °C
28 °C

Az iskolaőröknek nem lehet testékszere és nem nyilatkozhatnak a sajtónak

2020.07.17. 21:05 Módosítva: 2020.07.18. 00:02

Megjelent a Magyar Közlönyben a belügyminiszter rendelete, amely részletesen szabályozza, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük az iskolaőröknek, és hogyan végezhetik a munkájukat. Az Országgyűlés július 3-án szavazta meg, hogy egyes iskolákban egyenruhás iskolaőröket fognak alkalmazni, akik közfeladatot ellátó személynek minősülnek, és rendőrségi alkalmazottak lesznek. Az indoklás szerint az

állam tűrhetetlennek tekinti, hogy a munkáját végző pedagógust bármilyen fenyegetettségnek tegyék ki, ezért iskolaőrt fogunk alkalmazni azokban az iskolákban, ahol rendszeresen vannak fegyelmi problémák, sőt, ahol a tanárral szembeni erőszak verbális vagy akár fizikai erőszak veszélye is fennáll.

Később az is kiderült, szeptembertől 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben lesznek iskolaőrök, köztük olyan iskolákban is, amelyek ezt nem kérték, és nem is fordultak elő náluk erőszakos esetek.

A most megjelent rendelet szerint az iskolaőrnek jelentkezőknél megvizsgálják az egészségügyi és pszichés alkalmasságot, valamint a fizikai állóképesség követelményeinek való megfelelést. Ezeket a vizsgálatokat rendszeresen ismételni fogják, és csak addig dolgozhatnak iskolaőrként, amíg a feltételeknek megfelelnek. 

Az iskolaőrök a rendőrségtől formaruhát, szolgálati igazolványt és szolgálati jelvényt kapnak. A rendelet előírja az ápolt, tiszta megjelenést, és azt is, hogy nem viselhetnek semmilyen ékszert vagy testékszert, kivéve a férfiak esetében a karórát és gyűrűt, a nőknél egy pár fülbevalót. Külön pont rendelkezik arról, hogy az iskolaőrök semmilyen körülmények között nem nyilatkozhatnak a sajtónak, nem szerepelhetnek rádió- és tévéműsorokban, „sem saját kezdeményezésre, sem megkeresés alapján”, kivéve a kulturális, tudományos előadások megtartását.

Ez a rendelkezés korlátozza a sajtót feladatai ellátásában, mert ha egy iskolában történik egy nagy port kavaró, közfelháborodást kiváltó incidens, például megütnek vagy megaláznak egy pedagógust, akkor a sajtó az igazgatóhoz és/vagy az iskolaőrhöz fordulna tájékoztatásért, akik a legtöbb információval rendelkezhetnek az intézményben történtekről. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azonban az állami iskolafenntartó sok esetben nem engedi nyilatkozni az igazgatókat, az iskolaőrök pedig a jelek szerint még kevésbé lesznek szóra bírhatók.

Az őrök a rendelkezés szerint

  • elsősegélyt nyújthatnak,
  • a rendőrség érkezéséig feltartóztathatják az erőszakoskodókat,
  • igazoltathatnak,
  • eltávolíthatnak illetéktelen személyeket az iskola területéről,
  • jelentést tehetnek, ha egy sérültet kórházba visznek az iskolából, feljegyezhetik a mentő rendszámát, és biztosíthatják a helyszínt.

Az iskolaőrök ezekhez a feladatokhoz bilincset, gázspray-t és gumibotot használhatnak, az erőszakoskodókat megfoghatják, leszoríthatják vagy elvezethetik. A rendőrbot vagy „azonos hatású helyettesítő eszköz” alkalmazása esetén törekedniük kell rá, hogy ne okozzanak súlyos sérülést, és az ütés kizárólag a „támadó végtagot” érheti.