Teljes a káosz az iskolákban: nincs egységes járványügyi protokoll

2020.09.10. 14:43
Három hónap sem volt elég arra, hogy megfelelő protokollt dolgozzanak ki az iskolák számára a járványhelyzet miatt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy véli, a tanárokra tolja most a felelősséget a kormány.

Hiába telt el több hónap a koronavírus-járvány első és második hulláma között, a szeptemberi iskolakezdésre sem sikerült a kormányzatnak egységes rendszert kitalálnia az oktatás szereplői számára. Ez látszik kirajzolódni a nyilvánosságra hozott protokollokból, amelyek esetlegesek és erősen hiányosak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint. A szakszervezet úgy véli, hogy a közoktatásban dolgozóknak ma veszélyes körülmények között kell dolgozniuk, mert nem biztosítottak számukra az egészséges és biztonságos munkavégzés körülményei. Ezzel szemben a kormány most azt várja az iskoláktól, dolgozzanak ki helyi járványügyi protokollokat.

Kapcsolódó

Már tíz-húsz iskolában digitális oktatásban tanítanak

A Nemzeti Pedagóguskar szerint pusztán megelőző intézkedésekről van szó.

A PDSZ szerint, ha egy közoktatási intézményben fertőzött diákra bukkannak, akkor nem rendelik el sem a pedagógusok, sem a tanulók tesztelését. lyenkor a szülőknek vagy a tanároknak annyi lehetőségük marad, hogy háziorvoshoz fordulhatnak, aki elrendelheti a tesztelést, vagy tünetmentesség esetén igazolást adhat az önkéntes karanténba vonulásról. Ha fertőzésgyanú merül fel valakivel szemben, akkor bár egyből karanténba kerül, ám az ő tesztelése sem indul meg automatikusan. 

Az EMMI által kidolgozott intézkedési terv szerint az iskoláknak nincs joguk sem tanítási szünetet, sem digitális oktatást elrendelni

akkor sem, ha megjelenik a vírus az intézményben. Rendkívüli szünetet kizárólag az Oktatási Hivatal rendelhet el, míg tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről az Operatív Törzs hozhat döntést az oktatásért felelős miniszter javaslata alapján. Arra kérdésünkre, hogy milyen fertőzöttségi adatok alapján döntenek erről a hatóságok, nem kaptunk választ. 

Külön érdekesség, hogy a szakképző iskolákra más protokoll vonatkozik: ezek az intézmények az Innovációs és Technológia Minisztériumhoz tartoznak, amely engedélyezte az iskola igazgatói számára, hogy maguk döntsenek az intézményük esetleges bezárásáról.  

Bár a kormány célja az volt, hogy elkerüljék az iskolák bezárását, az érvényben lévő intézkedések pont az ellenkezőjét fogják elérni: a tesztelések elmaradása miatt hamarosan tömeges fertőzésekre lehet számítani, amely miatt végül be kell majd zárni az iskolákat – állítja a szakszervezet. 

Kapcsolódó

Sem a pedagógusok, sem a diákok nincsenek biztonságban

A PDSZ szerint hamarosan ismét iskolabezárások következnek.

A PDSZ úgy véli, hogy a kormány intézkedései nem támogatják a sokat hangoztatott célokat, mert nem törekednek arra, hogy:

  • a fertőzéseket minél előbb kimutassák, a fertőzötteket izolálják, ezáltal megvédjék az óvodai és a tanulóközösségeket, valamint az intézményben dolgozókat a tömeges fertőzéstől,
  • valamint hogy minél kevesebben legyenek egy épületen belül, hogy kiküszöbölhető lehessen a tanulócsoportok keveredése, a tumultus. 

A szakszervezet szerint, ha a kormány komolyan venné ezeket a célokat, akkor a felsőbb évfolyamos tanulók, középiskolák számára elrendelné a digitális tanrendet, míg az alsósok a félig üres intézményekben szellősebben lennének eloszthatóak, így minimalizálva a fertőzésveszélyt.