Már tervezik a budapesti 5-ös metrót

2020.09.11. 17:27

Az ambiciózus fejlesztési koncepció lényege, hogy az északi és a déli HÉV-vonalakat kötnék össze metróval a Kálvin téren keresztül. Itt tehát egy olyan modális csomópont jönne létre, ahol a 3-as, a 4-es és az 5-ös metró is találkozik. A tervezést már meg is kezdte a Budapest Fejlesztési Központ.

Fürjes Balázs  Budapestért felelős államtitkár a  Portfolio.hu konferenciáján elmondta, hogy tíz év múlva már közlekedhetnek a szerelvények az új vonalon, méghozzá akár óránként 100 kilométeres sebességgel.

A 2030-ig tartó fejlesztéseknél a néppárti megközelítést alkalmazzuk, vagyis a felülről jövő döntések helyett a városban élő emberek igényeihez igazodunk.

A kabinet célja, hogy az utazók gyorsabban, kényelmesebben, kevesebb átszállással jussanak el a céljukhoz, kevesebb legyen a dugó és csökkenjen a légszennyezés. Ebben nyilvánvalóan a főváros is érdekelt, mutatott rá a kormánypolitikus.

Budapest fejlesztéséért a mindenkori városvezetés, és a mindenkori magyar kormány felelős. A kormány anyagi támogatása erős és folyamatos, a főváros és a kormány közötti viták beleférnek az együttműködésbe, ami folyamatos párbeszéd mellett hasznos is lehet. 

Kapcsolódó

Kiírták a pályázatot az 5-ös metró tervezésére

Az első ütem a csepeli és ráckevei HÉV teljes felújítását, és együttes bevezetését jelenti a Kálvin térig.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy óriási kihasználatlan lehetőség Budapest határán belül és az agglomeráció irányába a vasút. Münchenben kétszer-háromszor annyian használják az elővárosi vasutat, idehaza a cél az, hogy 2040-ig megduplázódjon az elővárosi vasúti forgalom.