Buda után Pesten is jönnek a fonódó villamosok
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Még az idén átadják az utazóknak a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. Erre tett ígéretet a főpolgármester az egy évig remízben porosodó CAF-villamosok átadásán. Karácsony Gergely elmondta, hogy a Haller utca és a Soroksári út kereszteződésében kiépülő új vágány segítségével a Nagyvárad tér és a Boráros tér között közvetlen villamoskapcsolat alakul ki, amely segíti a M3-as metró pótlását is a felújítás alatt.
A budai fonódó villamoshálózat sikere inspirálta a szakembereket arra, hogy a főváros pesti oldalán is hasonló lehetőség kiépítésével tegyék könnyebbé a tömegközlekedők életét. Az első ütem kiépítése tavasszal kezdődött, és a kitűzött határidő ez év végén jár le. Bár a határidők betartása a spanyol villamosok csigatempójú forgalomba állításának fényében korántsem olyan egyértelmű. A négy CAF-szerelvény ugyanis több mint egy évig vesztegelt a kocsiszínben anélkül, hogy különösebb hibájuk lett volna. Mindössze az alvázfestésükön kellett valamit csiszolni, és némi szoftvermódosítással az alkonykapcsolón javítani. A fékeknek semmi bajuk nem volt, holott erre hivatkoztak a késedelem okán.
Máthé Zoltán / MTI
Mindez persze az előző budapesti városvezetések alatt sem volt sokkal másképp. Gondoljunk csak a Demszky-érában kín keserves lassúsággal megépült 4-es metróra, vagy a Tarlós-korszakhoz kötődő metrótenderre, amikor új kocsik helyett ráncfelvarrott régieket kaptunk vissza, ráadásul a selejtes szállítás miatti 7 milliárdos kötbért az Orbán-kormány állami forintokból fizetné ki a BKV-nak, mivel Putyin barátsága fontosabb a magyar vezetésnek, mint holmi közpénz.
Ennek tükrében nem csoda, ha az új határidőkkel is óvatosak vagyunk. A pesti fonódó villamoshálózat második ütemét is eredetileg erre a kormányciklusra ütemezték, de a 47-es és 49-es villamos Deák téri végállomásának összekötése a 12-es és 14-es Lehel téri végpontjával olyan irdatlan pénzekbe kerül(ne), hogy ennek megvalósítási terve valahol eltűnt a süllyesztőben.
Egyelőre annak is örülhetünk, hogy a már forgalomba állt negyven új busz mellé még további 37 jön, és a főpolgármester 2021-re újabb alacsony padlós és teljes hosszában végigjárható villamosszerelvényeket ígért. A villamosokat európai uniós támogatásból szerezte be a főváros, és nagyjából ötven újabb villamos és troli vásárlásáról még a tavalyi önkormányzati választások előtt döntött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.
Karácsony Gergely azt mondta,
a főváros új vezetése azt az elvet követi, hogy minden, ami jó volt az előző ciklus politikájában, azt viszik tovább.
Első éves intézkedéseink bemutatását a közlekedésfejlesztéssel zárjuk. Osszátok meg, hogy minél több emberhez eljusson!...
Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. október 11., vasárnap
Ehhez képest Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, a BKK egykori vezérigazgatója közösségi oldalán érthetetlennek nevezte a késlekedést. Mint írta,
a villamosok parkoltatása nemcsak az utasok szempontjából kellemetlen, hanem az uniós források felhasználását is veszélyezteti.
Volt értelme szóvá tenni a tétlenséget: végre forgalomba állt ma az első négy darab abból a 26 db új CAF-villamosból,...
Közzétette: Vitézy Dávid – 2020. október 12., hétfő
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója pedig arról beszélt,
az új, alacsony padlós, korszerű villamosok körülbelül tizenöt százalékát teszik ki a fővárosi villamosoknak. A férőhely-kilométer kimutatásban ez az arány negyven százalék. A nem alacsony padlós villamosok átlagéletkora negyven év körül van.
Nem véletlenül merült fel az új villamosbeszerzések között egy régi jó német típus: a hannoveriek után a hírek szerint 1993–94-es gyártású frankfurtiak jönnének. BKV-közeli forrásokból úgy tudjuk, hogy már folynak puhatolózó tárgyalások a felek között a Combino-korszak előtti villamosok megvételéről.