Három pedagógus halt meg eddig koronavírusban
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A Pedagógusok Szakszervezete Facebook-oldalán azt írja:
A mai napig 3 kollégáról tudunk, akik igazoltan Covid-fertőzés következtében hunytak el.
A PSZ Budapesti Szervezete kérte, hogy a pedagógusokat teszteljék, és azt is, hogy a krónikus betegségben szenvedő, illetve az idős tanárokat mentesítsék a munkavégzés alól.
Erre is „nem” volt a válasz. Úgy tűnik, hogy az oktatásban dolgozók feláldozhatók
- fogalmaz a PSZ Budapesti szervezete.
A Pedagógusok Szakszervezete korábban nyolcpontos követelést fogalmazott meg, amelyben többek között azt kéri, hogy rendeljék el a digitális oktatást azokon a településeken, ahol megjelent a koronavírus. A szakszervezet szerint biztosítani kellene a kiscsoportos munka tárgyi és személyi feltételeit az általános iskolákban és óvodákban. Azt is követeli a PSZ, hogy a fertőtlenítést és a hőmérőzést ne a pedagógusok végezzék, és arra is kitért levelük, hogy az intézmények dolgozóit rendszeresen teszteljék.
A kormány szinte azonnal válaszolt a szakszervezet követelésére. Az Emmi közleménye szerint
a biztonságot egyáltalán nem növelné, és szakmailag teljesen értelmetlen lenne a pedagógusok rendszeres (akár havonta vagy kéthetente történő) tesztelése,
mert a PCR-teszt csak a pillanatnyi állapotot mutatja meg, és semmi garancia nincs arra, hogy akár a tesztelést követő napon ne fertőződjön meg az érintett. Akinél azonban felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, azt minden esetben ingyenesen tesztelik.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerint az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendők a koronavírus elleni védekezéshez. Maruzsa Zoltán szerint a jelenlegi helyzet egyelőre nem olyan súlyos, hogy további intézkedésekre lenne szükség.
Az államtitkár azt mondta, hogy jelenleg 24 óvodában van rendkívüli szünet, ami az óvodák 0,81 százalékát teszi ki. 17 iskola zárt be ideiglenesen és 102 iskolában vezettek be tantermen kívüli digitális oktatást egy-két, vírus által érintett osztályban.
Az őszi szünet hivatalosan október 23-tól indul Magyarországon. Maruzsa Zoltán szerint ez az időszak alkalmas lehet arra, hogy a fertőzött intézményekből „kisöprődjön” a vírus.
(Borítókép: Stephane Mahe / Reuters)