Alig kérik lakáscélra a babaváró hitelt

2020.10.18. 18:12

A babaváró hitelkonstrukció tavalyi indulása óta már 405 milliárd forintot folyósított  e kölcsöntípusból az OTP Bank – írta az MTI a pénzintézet közleménye alapján. Ugyan a konstrukció szabad felhasználású, azonban a bank szerint

az ügyfelek 10 százaléka az államilag támogatott kölcsön folyósítását követő három hónapban lakáshitel-szerződést is kötött.

A babaváró hitelkonstrukció egyik előnye, hogy a felvett összeg hetvenöt százaléka önerőként beszámítható ingatlanvásárlásnál, és más termékekkel is összevonható, ami jelentősen javítja az igénylők pozícióját a lakáspiacon. Az OTP Bank és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ezzel a lehetőséggel élnek is az ügyfelek, tízből négyen az OTP Banknál igényelték a babaváró kölcsönt.

A bank szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy a babaváró kölcsön felső határa 10 millió forint, ezért is érdemes a lakásvásárlást tervezőknek körbenézniük, hogy milyen egyéb családtámogatási formákat vagy piaci konstrukciójú termékeket vehetnek igénybe. A babaváró kölcsön kombinálható a vissza nem térítendő családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), a falusi csokkal vagy a jelzáloghitel meghatározott összegű elengedésével. További lehetőség a csok és a falusi csok mellé az akár 20 évre igényelhető kamattámogatott hitel, amely kiszámítható törlesztést biztosít az új otthont kereső családok számára. A lehetséges kombinációk számát növeli, ha az államilag támogatott konstrukciókat piaci termékekkel is összekapcsolják az ügyfelek – jelezte közleményében az OTP.

A hitelkonstrukciókról az Index korábbi cikkében is olvashat.