![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Közpénzből ment az Alapjogokért Központ plakátkampánya?
További Belföld cikkek
-
Törölték azt a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara ment volna Tusványosra
- Ők már biztosan beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- Alkalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta
- Szexuális tartalmú beszélgetéseket folytatott fiatal fiúkkal Szabadszállás jegyzője
- Kábítószer-kereskedőt és -fogyasztókat fogtak el Kerecsenden
Közpénzből fizethették az Alapjogokért Központ kampányát – írja a Hírklikk. A portál szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nyilvánosságra hozta az Európai Közbeszerzési Értesítőben, hogy az idei év harmadik negyedévében 32,6 milliárdos költségvetési keretéből majdnem 197 millió forintot az a kft. kapott meg, amely szeptember elején militáns hangulatú plakátokkal lepte el az utcákat.
Az elsőként a Nemzeti Sportban megjelenő hirdetésben „Igazság, erő, felemelkedés! Együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét!” szlogen volt olvasható, és reklámfilm is készült a kampányhoz.
Akkor az Alapjogokért Központ vezetője, Szánthó Miklós azt nyilatkozta a Klubrádiónak, hogy
ez nem militáns, hanem szemléletformáló kampány, a videónak pedig pozitív és szerethető üzenete van: az, hogy a múlt viszontagságain felülemelkedve össze kell fogniuk a Kárpát-medence népeinek, hogy újra naggyá tegyék magukat.
A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnökeként is dolgozó Szánthó Miklós a rádiónak még szeptemberben műhisztériának nevezte az Alapjogokért Központ rohamra induló, első világháborús katonákat ábrázoló plakátja miatti felháborodást.
A központ vezetője akkor közölte: az Alapjogokért Központ jogi elemző intézet, de
semmi sem tiltja, hogy szemléletformáló kampányt indítson.
A propaganda jelzőt nem veszi magára, mert szerinte a balliberális oldalon kialakult egy felosztás, hogy azon az oldalon vannak a kultúra, a művészet, a sajtó képviselői, a szakértők, és mindenki más propagandista. Úgy fogalmazott, nem lát abban kivetnivalót, hogy egy nemzeti, konzervatív elkötelezettségű intézet elkezdjen szemléletformálással foglalkozni. A kampány költségeire vonatkozó kérdésre azonban nem válaszolt.
Most azonban a Hírklikk szerint úgy tűnik, hogy legalábbis részben közpénzből finanszírozhatták a kampányt. Az Európai Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint egészen pontosan 196 millió 850 ezer forint jutott az Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-nek. A hirdetmény szerint a beszerzés tárgyának meghatározása: „kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. részére.”
Szánthó Miklós emlékeztetett arra, mi volt a kampány kiinduló momentuma: Orbán Viktor miniszterelnöknek az ez év júniusi sátoraljaújhelyi beszéde nagyon megérintette, és bár pár napig ott volt a nyilvánosságban, utána válasz nélkül maradtak az ott megfogalmazottak. Erre jött az inspiráció, hogy ezeket a gondolatokat szeretné az Alapjogokért Központ minél szélesebb közönséghez eljuttatni.