Emma
-2 °C
6 °C

Nincs szükség meleg anyakönyvvezetőre Budakalászon

A jelek szerint nem vonzó a munkavállalók körében, ezért sorra mondanak fel a budakalászi polgármesteri hivatal dolgozói, ahol nemrégiben egy komoly botrány is kipattant – értesült a Kalászi Napló

Az évek óta ott dolgozó anyakönyvvezető beadta a felmondását, az állás pedig továbbra is betöltetlen Budakalászon. Mindössze ketten pályáztak, egyiküknek kevés volt a szakmai tapasztalata, másikuk azonban tizenkét év anyakönyvvezetői rutinnal a háta mögött jelentkezett. Ő ez alapján szakmailag megfelelőnek tűnt, így szóban felvette a jegyző.

A budakalászi polgármesteri hivatal
A budakalászi polgármesteri hivatal
Fotó: GoogleMaps

Már a fizetésről is megegyeztek, illetve arról, hogy szeptember végén munkába is áll. A megbeszélés után viszont a jegyzőben megkérdőjeleződött a jelentkező szexuális irányultsága, ezért érdeklődni kezdett az ismeretségi körében. Ebből a körből az az információ jutott vissza hozzá, hogy a jelentkező a saját neméhez vonzódik. A jegyző a megbeszéltek ellenére az új anyakönyvvezető szerződésének elutasítása mellett döntött, mert nem akart egy meleg munkatárssal dolgozni, noha az előző anyakönyvvezető felmondási idejéből már csak napok voltak hátra.

Az Index megkeresésére a budakalászi jegyző sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a tudomásunkra jutott információkat. E-mailben az alábbiakat közölte:

Kérdésére válaszolva tájékoztatom, hogy valamennyi kiválasztási folyamatban kizárólag a jelentkezők szakmai és emberi alkalmassági tényezői játsszák a meghatározó szempontokat.

A jelentkező így nemcsak ezt a munkát vesztette el, hanem a megígért felvétele kapcsán egy másik állást is elutasított. Az őt ért diszkrimináció miatt jelenleg munkanélküli, miközben Budakalászon nincs anyakönyvvezető, ugyanakkor több alkalommal is hirdettek meg erre vonatkozó álláspályázatot