Izzott egy váltó a 3-as metró Határ úti állomásánál, lezárták a vonalat

2020.10.29. 13:34
Kapcsolódó

Huszonöt éve történt a világ legsúlyosabb metróbalesete

Mérges gázok, bekapcsolva felejtett magasfeszültségű vezeték, rossz irányba fújó szellőzők és rossz helyre küldött mentők.

Tűzoltók vizsgálták át a Határ úti metróállomást, miután egy váltó izzását jelentette az üzemeltető BKV. A katasztrófavédelem azt közölte az MTI-vel, hogy tüzetesen átnézték a helyszínt, de füstölést vagy izzást már nem tapasztaltak.

A váltóhiba miatt egy órán át nem járt a 3-as metró a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, helyette pótlóbusz közlekedett. Bíró Endre, a Metróért Egyesület vezetője kínos hibának nevezte a mai esetet. 

Kapcsolódó

M3-as metró: már fecseg a felszín, még hallgat a mély

Novemberben folytatódik a felújítás

Még nincs egészen egy hete, hogy visszaadták a forgalomnak ezt a vonalszakaszt, és bár az átadóünnepség előtt nem sokkal egy komolyabb baleset is történt az alagútban, a közlekedési cég és Budapest városvezetése – ellentéteit félretéve – egyöntetűen úgy találta, hogy ettől még nincs akadálya a forgalom újraindításának. 

Az akkor még próbaüzemi területen, Kőbánya-Kispest állomás kihúzó vágányán a sín végi ütközőbakba rohant bele egy szerelvény, amely emiatt gyakorlatilag totálkárosra tört. A Metróért Egyesület szerint az automatikus vonatvezérlő rendszer nem készült el időre, és annak hiánya lehetett a ludas a balesetben.

2020. október 17-én Kőbánya-Kispest állomás kihúzójában az egyik metrószerelvénnyel kiütötték a bakot a helyéből. Az...

Közzétette: VEKE – 2020. október 19., hétfő

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a honlapján azt közölte, hogy a közlekedési vállalat megpróbálta eltussolni az esetet, és BKV-s informátorunk úgy tudja, hogy még az összetört szerelvényt lefotózó két munkatárstól is rövid úton megvált a cég. 

Pedig nem az ilyen híreket nyilvánosságra hozóktól kellene félni, hanem inkább attól, hogy efféle balesetek a jövőben is megismétlődhetnek.