Mészáros Lőrinc birtokán fotózott, most a rendőrséghez fordult Hadházy Ákos
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
A Magyar Hang közölte a közelmúltban azokat a képeket, amelyeken Mészáros Lőrinc bicskei birtokán különböző páncélozott katonai járművek láthatók. Az Átlátszó is utánajárt a harckocsik kérdésének. A portál arra jutott, hogy Mészáros cégének, a Búzakalász 66 Kft.-nek a telephelyén található járművek egyike egy BRDM-2 típusú kétéltű csapatszállító, a másik, ponyvával letakart jármű viszont nem azonosítható.
Mint kiderült, néhány millió forintért beszerezhető hobbikellékről van szó, amellyel az országban több gyűjtő is rendelkezik. Többek között például vadászatra is használható. Ilyen járművei az 1980-as évek végéig voltak a magyar hadseregnek, a korábban harcászatban használt gépkocsikról azt is érdemes tudni, hogy értékesítés előtt ártalmatlanítják azokat.
Az Átlátszó a napokban azt is megírta, hogy munkatársukat tanúként hallgatta ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. Mint kiderült, a rendőrség a harckocsikról készített drónfelvételek miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást tiltott adatszerzés bűntette miatt, amely akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő.
Hadházy Ákos ma Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy a nyomozó hatóság munkájának segítése érdekében hivatalos bejelentéssel fordult a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysághoz:
Tájékoztattam őket, hogy én készítettem azokat a fotókat, amelyek miatt kihallgatták a Magyar Hang újságíróját (ez az információ szerepelt a cikkben is, de lehet, hogy elkerülte a nyomozók figyelmét), fölösleges emiatt a sajtót zaklatniuk.
Hadházy Ákos kifejtette:
A bejelentésben megmagyaráztam a rendőröknek, miért is volt fontos tájékoztatni a nyilvánosságot: egy azonosítatlan (ponyvával letakart) lánctalpas harcjármű áll a miniszterelnök családi „majorságának” közvetlen szomszédságában, ami nagyon komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, illetve felveti a haditechnikai eszközzel visszaélés gyanúját is. Mert lehet, hogy a Mészáros családban valaki élőben szereti játszani a World of Tanks nevű online játékot, de honnan is tudhatná az egyszerű polgár, hogy nem egy veszélyes katonai eszköz lapul a ponyva alatt.