Niedermüller feljelentést tett egy 800 milliós ingatlanügy miatt

2020.11.04. 15:42

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester azzal vádolta meg szerdán a kerület korábbi, kormánypárti vezetését, hogy 800 millió forint kárt okozott, amikor egy több mint egymilliárd forint értékű ingatlanegyüttest 300 millió forintért „játszott át” egy befektető kezére.

A DK-s politikus szerdai online sajtótájékoztatóján elmondta: az ügy annak nyomán derült ki, hogy az önkormányzat szerződést kötött Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával, hogy derítse fel a 2010–19 közötti VII. kerületi városvezetés „korrupciógyanús” eseteit.

Kapcsolódó

Felfüggesztették Czeglédy Csaba kamarai tagságát

Kamarai tagság híján Czeglédy Csaba nem folytathat ügyvédi tevékenységet.

Niedermüller Péter hangsúlyozta, hogy az említett ügyben csalás, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt tettek büntetőfeljelentést, és a rendőrség már megkezdte a nyomozást.

A polgármester úgy fogalmazott: „minden rendelkezésünkre álló információ szerint” az ügyletben szerepet játszott a jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, Bajkai István volt kerületi alpolgármester.

Leszögezte, hogy „tolvajoknak, bűnözőknek és korrupt politikusoknak” nincs helyük Erzsébetvárosban, nem számít, hogy kis vagy nagy értékű lopásról, esetleg korrupcióról van szó, ahogy az sem, ki melyik párthoz vagy politikai mozgalomhoz tartozik.

Kapcsolódó

Niedermüller Péter ordítani tudna, mert elárulta egy DK-s képviselőtársa

Az erzsébetvárosi polgármestert váratlanul érte, hogy egyik képviselőtársa áramot lop a hivatali irodájában.

A polgármester végül közölte, hogy a közeljövőben további ügyekkel jelentkezik.

Kapcsolódó

A Hunvald-érában elkezdett, a Fidesz alatt lezárt ingatlanügyben nyomoz a rendőrség

A VII. kerületi ingatlant a gyanú szerint áron alul adta el az önkormányzat.