Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMGyurcsány szerint Orbán Viktor cserbenhagyta az országot
A volt miniszterelnök Facebook-posztjában reagált Orbán Viktor koronavírussal kapcsolatos bejelentésére.
Mint írja, Orbán Viktor
beismerte, hogy elkésett, és most idegesen megnyomta a STOP-gombot Magyarországon.
Ahogy fogalmazott,
ma az derült ki, hogy a koronavírus elleni küzdelem első frontján a kormányfő belátta: eddig elrontott mindent. Nem csinált semmit nyáron, nem csinált semmit ősszel, most meg rohan az események után. Lemaradt. Cserbenhagyta az országot. Most javítani próbál. Elkésett. Ezrek halála lesz az ára ennek.
Véleménye szerint
a kormányfő elveszítette az irányítást a folyamatok felett. Az erősnek mutatkozó emberről kiderült, hogy gyenge és alkalmatlan.
Lépésről lépésre: Orbánt a második hullám kényszerítette szigorításra
A naponta megdőlő tragikus rekordok miatt szeptember óta egyre keményebb kormányzati intézkedéseket hoznak.