Orbán Viktor: 30 napra ingyen kapják az internetet az online oktatásban részt vevő középiskolások
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Harminc napra ingyenes lesz a helyhez kötött internetszolgáltatás azoknak a családoknak, ahol nappali tagozatos középiskolás tanul – jelentette be Orbán Viktor szombati Facebook-videójában.
A miniszterelnök azt is mondta, hogy
lesz egy vita erről a cégekkel,
egyúttal arra kéri a fiatalokat, hogy a távoktatást ne tekintsék vakációnak, hanem tanuljanak.
A középiskolások távoktatásra átállítása szerdán kezdődött az egyre romló járványügyi helyzet miatt.
Több százezer családnak jöhet ingyen az internet
Hogy a digitális oktatáshoz kötődően a most bejelentett térítésmentes internetre hány diák jogosult, erre a KSH adataiból következtethetünk. Ezen belül a legfrissebb statisztika a 2019/2020-as tanévre vonatkozik. Ebből kiderül, hogy középiskolában ebben a tanévben összesen 411 ezer diák tanult.
Közel minden második középiskolás gimnazista volt, egész pontosan 189 ezer fő. A diákok 36 százaléka (149 ezer fő) járt szakgimnáziumba, 16 százaléka pedig (66 ezer fő) szakközépiskolába. A szakiskolába, készségfejlesztő iskolában hétezren tanultak, arányuk 1,7 százalék.
A 411 ezres összlétszámot némileg apasztja, hogy csak a 14 év feletti diákok számára vezették be szerdától ismét kötelezően a digitális oktatást. Miközben 150-200 fő közé tehető azon hazai középiskolák száma, ahol hat- és nyolcévfolyamos, „kisgimis" tagozaton ennél kisebb gyerekek is tanulnak. Számukra továbbra is hagyományos, jelenléti úton zajlik az oktatás.
Telekom: „Már folytattunk egyeztetéseket"
A miniszterelnöki bejelentés után az Index a nagy szolgáltatók közül elsőként a Magyar Telekomot érte utol. A cég közölte, számukra nem volt váratlan a bejelentés. Mivel a téma már a nemzeti konzultáció kérdései közt is szerepelt, korábban már folytattak egyeztetéseket erről.
A Telekom hozzátette, a sok szempontból rendkívüli helyzet miatt számunkra most az az elsődleges, hogy eleget tegyenek a kormányrendeletnek, érintett ügyfeleik számára pedig már kidolgozták az ingyenes internet igénylésének rendjét.
Az ingyenes internetre jogosult Telekom ügyfelek a Telekom honlapján, a Flip ügyfelek a Flip honlapján jelezhetik igényüket a harminc nap ingyenes internet szolgáltatásra november 18. és 27. között.
Az igény feladásához Telekom ügyfél esetén egy számlára (a számla bal felső részében található MT ügyfélazonosítóra és folyószámlaszámra), Flip ügyfél esetén szintén egy számlára (a számla jobb felső részében található ügyfélazonosítóra és folyószámlaszámra), valamint
az oktatási jogviszonyt bizonyító ún. oktatási azonosítóra lesz szükség.
A harminc napos díjmentesség az ügyfelek decemberben kézhez kapott számláján jelenik meg. Az ingyenességet az integrált csomagot használó ügyfeleik is igénybe tudják venni, mert a számlán az 5% ÁFA-tartalommal bíró internetszolgáltatás eleve külön tételként jelenik meg.
Vodafone: a kormánnyal szoros együttműködésben
A Vodafone Magyarország sajtóosztályán elmondták, hogy a szolgáltató továbbra is a kormánnyal szorosan együttműködve alakítja ki az oktatást, a lakosságot és a vállalkozásokat támogató lépéseit a koronavírus második hulláma alatt.
Ennek részeként a szolgáltató adathasználat nélkül teszi elérhetővé a legfontosabb oktatási oldalakat. Ezen felül a kormány friss intézkedésének megfelelően a Vodafone a vezetékes internetet használó ügyfelei közül a középfokú oktatásban résztvevő diákok, szüleik és az ilyen diákokat oktató pedagógusok részére a december hónapban kibocsátásra kerülő számlában egy havi internet hozzáférési szolgáltatás előfizetési díját egy előfizetési cím tekintetében jóváírja.
Az érintett előfizetők igényüket a szolgáltatónál jelezhetik. A további részletek a szolgáltató honlapján lesznek elérhetőek.
Örülnek a pedagógusok az iskolazárnak
Részben átállunk a digitális oktatásra ismét, de hatalmas a bizonytalanság.