András, Andor
-3 °C
3 °C

Őrizetben az ittasan halálos balesetet okozó férfi

2020.11.20. 17:49

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 41 éves budapesti férfi ellen.

A csütörtöki tragédia délután 14 óra 10 perc körül következett be a 7-es számú főúton, Székesfehérvár külterületén.

A rendőrség beszámolója szerint a 41 éves budapesti K. Gergő egy Citroën típusú tehergépkocsival közlekedett Székesfehérvár felől Szabadbattyán irányába, azonban haladása során a 78-as kilométerszelvényben áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező Suzuki típusú személygépkocsival. 

5 1538
Fotó: Police.hu

A baleset során a Suzuki 62 éves székesfehérvári sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Citroën sofőrjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett. Őrizetbe vették, kihallgatták, majd indítványozták a letartóztatását.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport