Karácsony: Nem megszorítunk, hanem megtakarítunk
Az átalakítások nem a dolgozókat, vagyis a kertészeket, az utcaseprőket, a fűtésszerelőket érintik, hanem a vezetői pozíciókat, az igazgatókat és a bizottsági tagokat – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
Elmondása szerint a Fővárosi Önkormányzat nem vezet be megszorításokat, hanem önmagán fog spórolni. A tervezet szerint megszűnik a polgármesteri keret, ami 200 millió forint megtakarítást eredményez. A főpolgármester-helyettesek, valamint a bizottságok számát is csökkentik. Ennek eredményeként öt helyett négy főpolgármester-helyettes marad hivatalban, a bizottságok száma pedig nyolcról ötre csökken.
Az intézkedések bevezetése során két fővárosi intézmény is megszűnik, valamint csökkentik a frakciók költségeit is.
Karácsony Gergely a kidolgozott városvédelmi takarékoskodási csomagot részletesen, pontokba szedve fejtette ki, amiről korábban már beszámoltunk.