Vizsgálja a Közbeszerzési Hatóság a BKV buszbérleti pályázatát

2020.12.16. 19:49

A Közbeszerzési Hatóság közlése szerint a BKV Zrt. csak a felhívására szolgáltatott adatot, önálló bejelentést nem tett a buszbérlés ügyében. Az MTI-t szerdán arról tájékoztatták, hogy a BKV által használt alacsony padlós csuklós autóbuszok bérlésére indított közbeszerzési eljárással és az azzal összefüggő szerződéssel kapcsolatban már november 26-án hatósági ellenőrzést indítottak, mert észlelték „az eljárással, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos ellentmondásokat”.

Az ellenőrzési eljárás folyamatban van, a hatóság felhívása alapján a BKV Zrt. és a nyertes ajánlattevő jelenleg adatot szolgáltat. A BKV Zrt. nem önként, csupán a Közbeszerzési Hatóság felhívására szolgáltatott adatot az eljárással kapcsolatban, és ezen adatszolgáltatás keretében adott tájékoztatást az általa súlyosnak minősített szerződésszegésről

– olvasható a Közbeszerzési Hatóság közleményében.

Kapcsolódó

BKV-buszbérlés: nem történt szabálytalanság, de felmondták a szerződést

A CR-Facilities Zrt. állítása szerint jóhiszeműen járt el, a BKV megállapította, hogy szabályos volt a közbeszerzés.

Tudatták továbbá, hogy a BKV Zrt. tájékoztatta a hatóságot a súlyos szerződésszegésről, annak körülményeiről, és ennek eredményeként a szerződés felmondásáról.

Hangsúlyozták, hogy a BKV az üggyel kapcsolatban önkéntes bejelentést nem tett a hatóságnak, az ezzel összefüggésben közzétett információk pedig félrevezetők.

A hatóság teljeskörűen kivizsgálja a közbeszerzési eljárással és az annak eredményeként kötött szerződés teljesítésével kapcsolatos körülményeket. Jelenleg a „releváns adatok” összegyűjtése, feldolgozása, valóságtartalmuk vizsgálata folyik. Az ellenőrzés célja a közbeszerzési jogszabálysértés feltárása – írták a közleményben, hozzátéve, hogy a begyűjtött információk rendelkezésre állása esetén megteszik a szükséges intézkedéseket.

A buszbérlési pályázatban érintett offshore cég miatt még novemberben indult vizsgálat a BKV-nál.