Igazoltatásnak indult, autós üldözés lett belőle
Több kerületen át üldözték azt a férfit a pesterzsébeti járőrök, akit 2020. december 20-án 9 óra 17 perckor akartak megállítani a főváros XX. kerületében, a Lázár utcában – adta hírül a police.hu.
A rendőrségi portál beszámol róla, hogy a jármű vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, sőt gázt adott, és megpróbált elszökni az egyenruhások elől. A rendőrök több gépkocsival követték a férfit, miközben folyamatos rádiókapcsolatot tartottak egymással és a Tevékenység-irányítási Központtal. Az ámokfutó a IX. kerületi Kosárka sétányig jutott, ahol otthagyta a kocsiját, és gyalog próbált menekülni. A XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai pár száz méteren belül, az Aranyvirág sétányon elfogták el a férfit.
Gyorsan kiderítették a sofőrről, a 28 éves H. Mátéról, hogy
két elfogatóparancs volt érvényben ellene – ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia.
A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indít eljárást.