Végre megújul a Mol Bubi

2020.12.23. 16:26

A Budapesti Közlekedési Központ és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői ma (december 23.) ünnepélyes keretek között aláírták a Mol Bubi megújításáról és üzemeltetéséről szóló szerződést – tudta meg az Index a BKK közleményéből.

A közlekedési cég arról is hírt adott, hogy a BKK 2020 szeptemberében írt ki nyílt közbeszerzést a fővárosi közbringarendszer fejlesztésére, üzemeltetésére. November 2-án a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. ajánlatát hirdették ki nyertesnek a tenderen. Az eredménnyel kapcsolatban nem érkezett kifogás a pályázók részéről, ezért a törvényeknek megfelelően december 23-án délután Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ megbízott vezérigazgatója és Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója aláírta az öt évre szóló szerződést.

Fontos lépést tettünk ma, hiszen hat év után elérkezett az ideje annak, hogy alapjaiban újuljon meg a Mol Bubi

– mondta az aláíráskor Fendrik László, aki emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és a szokások, valamint a technológiai lehetőségek, ezért 

hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését. Ez a folyamat a mai aláírással visszafordíthatatlanul elkezdődik. 

Az öt évre szóló kontraktus az alábbiakat tartalmazza: 

  • 1200 db egyenként 21,4 kg saját tömegű, fújt gumikkal felszerelt új kerékpár beszerzését,
  • 158 darab gyűjtőállomás üzemeltetését,
  • új gyűjtőállomások tervezését, engedélyeztetését, a gyűjtőállomások áthelyezését,
  • új központi háttérrendszer (szoftver) kiépítését,
  • egy új, felhasználóbarát mobilapplikáció fejlesztését.