ITM: új időszámítás kezdődik januártól a jótállásban

2020.12.30. 08:48 Módosítva: 2020.12.30. 08:49

A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az új évben hatályba lépő szabályváltozások – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A közleményben Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:

a jótálláshoz és szavatossághoz kapcsolódó rendelkezések 17 éve lényegében változatlanok

voltak. Megújításukat különösen időszerűvé tette, hogy a fogyasztóvédelemhez érkező panaszok legnagyobb hányada ehhez a területhez kapcsolódik.    

Az elmúlt évek hatósági ellenőrzései alapján

szinte minden második üzlet elmarasztalható volt

kisebb-nagyobb jogsértésekben. Az új szabályok megkönnyítik a vásárlók garanciális ügyintézését, de a pontos határnapok a vállalkozásokat is segítik a fogyasztóbarát működésben – tette hozzá.
  
A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egyes termékek szervizelése akár 70–100 napig is elhúzódhatott. A rövidebb határidők, a legfeljebb háromszori javítás után előírt csere vagy pénzvisszafizetés megóvja a vevőket a tartós várakoztatástól. A rendelkezések egyértelműsítik, hogy 

a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez

– tették hozzá.

A jövő évtől a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia. Az új lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező. A jövőben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak – tették hozzá.