Húszmillió forintnál is több kárt okoztak a graffitisek a MÁV-nak

2020.12.31. 10:48

Idén sem kímélték a graffitisek a vonatokat. A MÁV-Start a járművek összesen tízezer négyzetméternél is nagyobb, külső és belső felületéről távolított el firkákat, sok millió forintnyi költséggel. Az előző évekhez képest javuló tendencia tapasztalható, mert egyre kevesebbszer firkálják össze a vonatokat, de még így is jócskán akad munkája a takarítóknak.

NOVEMBER VÉGÉIG ORSZÁGSZERTE ÖSSZESEN 1385 JÁRMŰ BELSŐ FELÜLETEIRŐL KÖZEL 7000 NÉGYZETMÉTERNYI FIRKÁLÁST KELLETT LETISZTÍTANI, MELYNEK ÖSSZKÖLTSÉGE 15 MILLIÓ FORINTNÁL IS TÖBB VOLT. JÓ HÍR, HOGY EZ A TAVALYIHOZ KÉPEST MINTEGY ÖTÖDÉVEL KEVESEBB.

A vonatok külseje is áldozatul esett az effajta rongálásoknak:

AZ ÉV EDDIGI RÉSZÉBEN 262 VASÚTI JÁRMŰVÖN MAJDnem 3500 NÉGYZETMÉTERNYI KÜLSŐ FELÜLETET KELLETT MEGTISZTÍTANI MIATTUK, ENNEK KÖLTSÉGE 5,6 MILLIÓ FORINT VOLT.

Ez a tíz évvel korábbinak csak egy kicsit több mint az ötöde, de 2019-hez képest sajnos nem csökkent olyan számottevően, mint a belső felületek esetében.

Magyarországon a hasonló rongálások a kár értékétől függően szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősülnek. A vasúttársaság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, idén eddig 189 feljelentést tett.