Környezetvédelmi területen dübörögnek a Mészáros-cég kamionjai

2021.01.14. 14:09

Sok milliárd forintnyi közpénzből alakítják át turistamágnessé a Fertő tavat. Az első komolyabb közbeszerzést tavaly év végén zárták le: a nyertes a Mészáros és Mészáros Kft. lett, aztán a közelmúltban a civilek mellett a DK és az LMP is tiltakozott a beruházás ellen, viszont az ügy sokkal régebbi. A hír aktualitását most az adja, hogy elindult a beruházás, felvonultak a nehézgépek.

A Fertő tó barátai nevű Facebook-csoportban most posztolták, hogy nagy erőkkel folynak a parti beruházás előmunkálatai, azonban az előkészítés továbbra sem árulkodik magas szakmai színvonalról. Az építési forgalom a Fehér út, Balf–Rákos összekötő útvonalon zajlik. 

AZ ÖSSZEKÖTŐ ÚTRA ENGEDNI EZT A FORGALMAT BALESETVESZÉLYES. A TÖBBTONNÁS KAMIONOK OLYAN TERMÉSZETVÉDELMI ÖVEZETEN ÁTVEZETŐ KESKENY ÚTON KÖZLEKEDNEK, AHOL KÉT SZEMÉLYAUTÓ IS ALIG FÉR EL.

– írta Major Gyula, a Fertő tó barátai mozgalom szervezője, aki az Indexnek az alábbiakat mondta: 

Jelenleg a tehermentesítő út építése zajlik. Annak próbálunk utánajárni, van-e engedélye ennek az útnak? Eddig úgy nyilatkoztak, hogy az építkezés szárazulaton – tehát nem természetvédelmi területen valósul meg. Ismereteim szerint az út nyomvonala a falu határárában a nádast keresztülvágva vezet. Tehát egyértelműen környezetvédett területen dolgoznak a nehézgépek!

Nagy erőkkel folynak a Fertő parti beruházás előmunkálatai, azonban az előkészítés továbbra sem árulkodik magas szakmai...

Közzétette: Fertő tó barátai – 2021. január 13., szerda

A Mészáros és Mészáros Kft. első körben 9,3 milliárdból építhet kikötőt 813 vitorlásnak és 500 csónaknak. Emellett a cég a mederkotrási és -feltöltési munkálatokat, a partfal kialakítását, a tereprendezési munkákat és a közművesítést végezheti el a strand területén. Végül 23 milliárd forintból épülhet meg az alábbi kisfilmben bemutatott gigaberuházás, ami már 100 szobás szállodát, rekreációs és sportközpontot is magába foglal.

2019 elején a lekerítés és az első kapavágás megtörtént, de azóta eléggé lassan működik az állami pénzből folyó turisztikai fejlesztés. A projektért a tízmilliárdokat ráköltő államon kívül senki sem lelkesedik, a büféseknek menniük kellett, a hajós vállalkozók szezonját félbeszakították, a víztelep azóta gyakorlatilag használhatatlan, sőt, a tóhoz vezető helyi járatot is törölték.

Azóta csak a drótkerítés mögötti őrző-védők vannak a területen. A beruházást a 2017-ben létrehozott, állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) irányítja, amelynek az ügyvezetője Kárpáti Béla, a soproni KDNP alelnöke. Az övé a terület védelmének a biztosítása is. A szokás szerinti téli nádvágást már most megkezdték, szakszerűtlenül, állítják helyiek, akik a vízen úszó nádról küldtek lapunknak fotókat. Egyébként a Fertő Nádgazdaság Zrt.-től megvonták a nádaratási jogot, a cég most perben érvényesítené azt. 

123801452 1262294187466826 2315965349922776124 n.png

A Fertő tó barátai és horgászok, érintettek, a környezetet féltik, mások szerint a helyiek helyett gazdag osztrákok szája íze szerint akarják átalakítani a partot, ami szerintük különben sem alkalmas arra, hogy afféle „NER-stílusú mini-Balatont” csináljanak belőle. Nem beszélve arról, hogy nem tudni, ki fogja üzemeltetni a közpénzből létrehozott attrakciókat – írta az Index egy helyszíni bejárást követően. Ráadásul egy 2017-es tűzvész is „segítette” a beruházás kezdését, a helyi környezetvédők azt gondolják, hogy az érdekeltek ezzel alapozták meg a fejlesztést.

2019 februárjában a Magyar Közlönyben megjelent adatokból az látszik, hogy a kezdeti, majdnem 8 milliárd forintnyi fejlesztésre szánt összeget 23 milliárd forintra emelték, vízminőség javítása, ökoturizmus, vendéglátás infrastruktúrájának kiépítése címén. Az eredi terv, amelyet a Modern Városok Program keretében képzeltek el, egy szezon alatt befejezhető, kis léptékű fejlesztést vizionált, amit később egy kormányhatározatban állami kiemelt beruházásnak minősítettek, és az erre szánt közpénz összegét több mint háromszorosára duzzasztották. 

Screenshot 2020-11-05 at 17.13.09.png
Fotó: net.jogtar.hu

Az 52 hektárnyi fejlesztési területen 100 szobás szállodát, 800 autónak parkolót, 16 teniszpályát, kikötőt építenének. A Fertő tó barátai civil társaság és a helyiek folyamatosan tiltakoznak, ugyanis a beruházástól teljesen felborul a tó ökoszisztémája, és a táj jellege is megváltozik. A világörökség részeként is nyilvántartott cölöpházak jelentős része is bontásra kerülne. Ezek a jellegzetes, nádtetős építmények 1966 óta állnak a vízen, hozzátartoznak a Fertő-part mai arculatához. Anno állami nagyvállalatok üdülőiként szolgáltak, ma is van köztük, ami a partot még üzemeltető Vízműveké, a Postáé (ez mára már eladóvá vált), vagy a helyi nemzeti parké, de nagyobb részük már magánkézben van. 

Major Gyula, a Fertő tó barátai mozgalom szervezője az Indexnek úgy fogalmazott, több az aggály, mint a nap, ugyanis ha csak azt nézzük, hogy 2015-ben, Orbán Viktor látogatása után már elkezdődött ez az ámokfutás, kisebb átalakításokat elvégeztek, a fejlesztésre szánt pénzből motoros csónakokat vásároltak az akkori üzemeltetők. Utána jött Kárpáti Béla a SFTFN-nel, 2017-ben, elkerítették a területet, azóta csak az őrzés-védés is sok millióba kerülhet, információkat arról meg nem kapunk, hogy ki, miből, mire költ. 

Az is aggasztó – a munkálatok mederkotrással és bontással kezdődnek –, hogy hová fogják elvinni azt a több százezer köbméter sittet, iszapot, utóbbi ráadásul a környezetvédelmi felügyelőség szerint veszélyes hulladéknak minősül

– mondta lapunknak Major Gyula, aki saját oldalán posztolta, milyen környezeti terheket ró Fertőrákosra a beruházás:

Az I. és II. ütem várható napi tehergépjármű-forgalma összesen 300 tehergépkocsi lesz – olvasható az egyik Natura 2000-es hatásbecslési dokumentációban. Mivel reggel 7 és délután 6 közötti forgalommal számoltak, ezért könnyen ki lehet matekozni, hogy hónapokon keresztül átlagosan kétpercenként fog elrobogni egy teherautó az építkezéshez.

A fejlesztés ellen a helyiek mellett hetven hazai és húsz ország természetvédelmi szervezete tiltakozott eddig, de mindhiába.