Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Kacskovics Imre: Egy magyar gyógyszer gyakorlatilag semlegesíteni tudja a vírust

2021.01.29. 10:22
December végén kezdték tesztelni hörcsögökön azt a koronavírus elleni gyógyszert, amelyet egy négytagú magyar konzorcium fejleszt.

Kacskovics Imre immunológus, a konzorcium vezetője, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRádió Arénájában elmondta: sikeresek voltak az első vizsgálatok, tehát az állatokon már hatékony a magyar fejlesztésű Covid-gyógyszer.

Tavaly júliusban sikerült a sejttenyészeten először kimutatnunk, igazolnunk ennek a hatóanyagnak a védőhatását. A múlt hónapban, december végén egészen pontosan, sikerült hörcsögökön is – tehát állatkísérletben – igazolnunk a fehérjealapú készítmény sikerességét. A vizsgálat azt mutatta, hogy sikerült megakadályoznunk a hörcsögök fertőzését, illetve a súlyos betegségüket ezzel a hatóanyaggal

– fogalmazott konzorcium vezetője, hozzátéve, hogy reményeik szerint tudnak egyszerűsíteni és gyorsítani az állatkísérleten. Mint mondta, ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezték, akkor ősszel a klinikai vizsgálat, azaz az embereken való tesztelés is elindulhat.

2022 elejére még nem lehet gyógyszer, de az is nagy előrelépés, hogy tesztelni tudják a hatásosságát – természetesen abban a reményben, hogy hat a készítmény

– mondta az immunológus. Hozzátette: a vírus úgy mutálódott, úgy változott, hogy megtanulta, egyszerűen hozzáidomult az emberek bizonyos sejtjeinek felszínén lévő fehérjemolekuláihoz. Egész konkrétan az úgynevezett ACE2-molekulához, amely egyébként a vérnyomás szabályozásban játszik szerepet. Ehhez idomult hozzá a vírus, és mint „kulcs a zárban” illeszkedik ehhez a fehérjemolekulához a sejt felszínén. 

A kulcs tehát a koronavírus tüskefehérjéje, a zár pedig sejtfelszíni receptor. Amikor a védőoltás hatására vagy egy átélt koronavírusos betegséget követően megjelennek az antitestek, akkor az antitestek ezt a kapcsolatát a tüskefehérjének és az ACE2-receptornak megszakítják. Egyszerűen befedik ezt a kulcsot, tehát a kulcs innentől kezdve nem tud beleilleszkedni a zárba, mondhatnám úgy is, hogy a kulcsra egy gyorsan szilárduló, vastag ragasztót juttatunk – ez legyen az antitest –, és ezt követően a vírus már nem tud a zárba illeszkedni

– szemléltette Kacskovics Imre, hozzátéve, az antitesthez tehát egy védőoltás kell, vagy az, hogy átessünk a betegségen – az immunológus előbbit, tehát a védőoltást javasolja. Mint mondta, a magyar Covid-gyógyszer egy „trükkös megoldás”.

A lényege, hogy ezt a zárat, ezt a receptort szintetikus módon állítja elő nagy mennyiségben, s ezt fecskendezzük be a megvédendő személy vérébe. A vírus gyakorlatilag „becsapódik” (ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni), és nem a sejtfelszíni receptort fogja megkötni, s nem a sejtet fogja megfertőzni, hanem a sokkal nagyobb számban ott lévő, mesterségesen bejuttatott zárhoz fog kapcsolódni, mint egy csali. Ezzel gyakorlatilag semlegesíteni tudjuk magát a vírust. Ezt követően a vírus nem fogja tudni a sejteket megfertőzni, és nem fog tudni betegséget okozni. Vagyis valójában azt a molekulát állítjuk elő szintetikusan, amit a sejtek termelnek, s amely egy behatolási kapu, egy zár a koronavírus szempontjából 

– hangsúlyozta Kacskovics Imre. Mint mondta, a készítmény nemcsak megakadályozza a súlyos betegség kialakulását a koronavírusos személyekben, de meg is előzi a fertőzés kialakulását. Így a gyógyszer azoknál is alkalmazható lesz, akiknél például valamilyen gyógykezelés miatt a védőoltás nem vált ki megfelelő immunitást. Kacskovics Imre szerint a készítmény törzskönyvezését hamarosan elindítják az Európai Gyógyszerügynökségnél, ebben egy brit szakértő is segédkezni fog, akinek nemrégiben törzskönyvezték egy vakcináját.