
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Magyarországon működő négy egyházi fenntartású kórház döntött úgy, hogy közösen indít nővér- és szakasszisztensképzést − idézte Toldy-Schedel Emilt, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnökét a Magyar Nemzet.
A Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója szerint orvosból elég van, míg a dolgozók száma folyamatosan csökken, ezért van szükség a képzésre, amelynek egy Tárogató úti, állami tulajdonban lévő ingatlan ad otthont. A képzésekre jelentkezők számára ugyanebben az épületben kollégiumot is biztosítanak majd.
Toldy-Schedel Emil ismertette: a Szent Ferenc Kórház megmarad oktatókórháznak, az edukációt pedig a Szeged-Csanádi püspökség Gál Ferenc Egyetemének kihelyezett tagozataként végzik majd. Jelenleg a felújítási és építési tervezésnél tartanak, a kivitelezési munkálatok jövő év elején kezdődhetnek.
A Szent Ferenc Kórház mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Szeretetkórháza működik jelenleg Magyarországon egyházi fenntartású fekvőbeteg-ellátó intézményként.
Az egyesület elnöke elmondta, hogy az egyházi intézmények együttesen döntöttek úgy, hogy elfogadják az egészségügyi jogállásról szóló új törvényt, azzal a kikötéssel, hogy a kórházi vezetők kiválasztása és kinevezése továbbra is az egyházi tulajdonosok joga marad.
A főigazgató elmondta, hogy az evangélikus és a görögkatolikus egyház, illetve több zsidó felekezet is kórházalapításban gondolkodik.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.
3 perce
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
3 órája
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
5 órája
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
7 órája
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
6 órája