Ákos, Bátor
4 °C
10 °C

Orbán Viktor a kínait választja, Szijjártó Péternek mindegy, hogy mit kap

2021.02.17. 18:15 Módosítva: 2021.02.17. 18:24
A külügyminiszternek mindegy, hogy melyik vakcinával oltják be, Szijjártó Péter bízik a szakemberekben. Emlékezetes, Orbán Viktornak a kínaira esett a választása, amikor erről kérdezték egy januári rádióinterjúban.

Fontos, hogy a szakemberek véleményére adjunk, én nem vagyok olyan képzett virológus, mint a baloldali képviselők a parlamentben, akik jól láthatóan kívülről tudják minden vakcinának az összetételét, fantasztikusan tudatában vannak a hatásmechanizmusoknak, remekül ismerik annak a vírusnak a természetét, amellyel jelenleg a világ komplett tudományos közössége próbál foglalkozni – válaszolta szerdán Szijjártó Péter arra az újságírói kérdésre, hogy melyik koronavírus elleni vakcinát választaná. A politikus a sajtótájékoztató vonatkozó részletét saját Facebook-oldalára töltötte fel. 

A sajtótájékoztatón, ahol az is téma volt, hogy a Sinopharm iratainak egy része már december óta Magyarországon van, a külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar szakemberekben bízik, tehát teljesen mindegy neki, hogy milyen vakcinával oltják be, „amilyen jut.”

Hozzátette: Két dolog miatt sem aktuális a kérdés.

„Egy, hogy novemberben átestem a betegségen, tehát egyelőre nem aktuális az oltás, illetve még nem tart ott az oltási terv, hogy mi, kormányzati képviselők megkaphassuk a vakcinát, és mivel nem vagyok baloldali polgármester, ezért eddig sem tudtam megkapni, tehát nálam ez még a jövő zenéje” – szúrt oda az ellenzéknek a gyöngyösi politikai elit oltási botrányára utalva a miniszter. 

A kínait választja

– erről már Orbán Viktor beszélt a közrádióban, amikor arról kérdezték, hogy melyik vakcinát tartja jónak és melyikben bízik leginkább.

Más országokban az államfők, állami vezetők elsőként oltatták be magukat a nyilvánosság előtt, hogy így mutassanak példát a lakosság számára. Orbán Viktor más taktikát követ, ő Justin Trudeau kanadai miniszterelnökhöz, Sebastian Kurz osztrák kancellárhoz, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonló módon nem élvez elsőbbséget,

AKKOR OLTATJA BE MAGÁT, AMIKOR AZ OLTÁSI TERV SZERINT RÁ KERÜL A SOR.