A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMEgy törökbálinti asszony házába ment be két, akkor még ismeretlen férfi 2010. szeptember 2-án éjszaka. Átmásztak a kerítésen, majd a bukóablakon bejutva támadtak az alvó, akkor 65 éves nőre. Kiráncigálták az ágyból és késsel fenyegetve kényszerítették a széf nyitására, amit az állán, a nyakán és a karján vágott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett asszony teljesített.
A rablók kimarkolták a kötegnyi valutát és közel 100 ezer forintot, magukhoz vettek egy több százezer forintot érő fényképezőgépet, ráparancsoltak áldozatukra, hogy ne merje értesíteni a rendőrséget, majd elmenekültek.
A rendőrök hónapokig talpaltak a támadók után, a beszerzett adatok, információk azonban nem bizonyultak elegendőnek az ügy megfejtéséhez. Egy idő után a nyomozást felfüggesztették, de el nem feledték.
Idén januárban érkezett olyan, eredménnyel kecsegtető információ, amely végül elfogáshoz vezetett. Megfelelő előkészítés és felderítés után 2021. február 16-án hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársainak közreműködésével rajtuk ütöttek egy dunaharaszti címen – közölte a rendőrség.
A 45 éves B. Csabát előállították, a gyanú szerint ő és jelenleg ismeretlen bűntársa követte el a támadást. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta. Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene.