A néppárti frakció megszavazta az alapszabály-módosítást

2021.03.03. 10:50

Frissítés: Kolb információi szerint több mint 84 százalékkal megszavazták az alapszabály-módosítást. 148-an támogatták a változtatást, 24-en ellene voltak, és 4 képviselő tartózkodott.

Matthias Kolb, a Süddeutsche Zeitung újságírója Twitteren folyamatosan beszámol az Európai Néppárt EP-frakciójának üléséről, melyen arról a módosító javaslatról szavazhatnak, aminek elfogadása esetén Orbán Viktor levele szerint a Fidesz delegációja kilép a frakcióból.

Kolb értesülése alapján a zárt ülés elején közölte Manfred Weber frakcióvezető, hogy egy kényes téma is szerepel a mai napirenden. A belső szabályzat megváltoztatásáról szóló vitán 5-6 felszólaló után kezdődhet a szavazás. Információi szerint Gál Kinga, a Fidesz-KDNP delegációelnöke a jogállamisággal ellentétesnek nevezte a javaslatot.

A német tudósító arról is írt, hogy Weber az online találkozót azzal kezdte: nem a tagpártok vezetőinek a dolga a tanácsadás a néppárti eljárásrenddel kapcsolatban.

A Magyar Nemzet és az Origo ma reggel már tényként közölte, hogy a Fidesz delegációja a kilépés mellett dönt: