Őrizetbe vették a Pesti úti ámokfutót

2021.03.22. 21:53 Módosítva: 2021.03.22. 21:53

Rablás, garázdaság és zaklatás gyanúja miatt ismét őrizetbe vették a Pesti úti ámokfutót – közölte a rendőrség. Ő volt az, aki február 28-án a XVII. kerületben ismétlődően ijesztgette az ellenkező irányú forgalmi sávban közlekedőket azzal, hogy áthajtott az ő sávjukba.

A fenti eset után a férfival szemben közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult eljárás.

Most azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt is büntetőeljárást folytat a 49 éves budapesti férfivel szemben.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi csütörtökön 22 órakor, egy XVII. kerületi kereszteződésben késsel fenyegetőzve próbált meg kirabolni valakit.

A kiszemelt áldozatnak sikerült elszaladnia, a feltételezett tettes ellen pedig a BRFK elfogatóparancsot bocsátott ki, és pénteken sikerült elkapni őt.

A nyomozók rablás bűntettének kísérlete, valamint zaklatás és garázdaság vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának az indítványozására.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2021. március 22-i végzésében egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását – közölte a rendőrség. 

Információik szerint a férfi már tavaly szeptemberben is rátámadt egy kutyáját sétáltató emberre az utcán, valamint ugyanezt a férfit veréssel fenyegette meg decemberben.