Rusvai Miklós: Az oltás után legalább három hét kell a védettség kialakulásához

2021.03.24. 08:31

Egészségügyi szempontból további szigorításokra lenne szükség a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, de figyelembe kell venni a gazdasági és a pszichológiai szempontokat is – mondta Rusvai Miklós víruskutató a Kossuth rádió reggeli műsorában. A szakember kitért arra is, hogy egyre fiatalabb betegek esnek áldozatul a járványnak, és ennek szerinte két oka is van. Egyrészt az idősebbek jórészt már megkapták az oltást, másrészt a nagy számok törvénye alapján egyre több a fiatal fertőzött, ezért egyre többen kerülnek lélegeztetőgépre és halnak meg.

SAJNOS ABBAN IS lát ÖSSZEFÜGGÉSt, HOGY EGYRE TÖBB KORONAVÍRUSSAL FERTŐZÖTT édesANYA veszíti el magzatát.

Ennek nem közvetlenül a koronavírus az oka, hiszen a gyermek nem kapja el, sokkal inkább az anya szervezetében kialakult tartós láz és nem megfelelő oxigénellátás vezet tragédiához − magyarázta a szakember.

Rusvai Miklós beszélt arról is, hogy vannak olyan esetek, amikor valaki megkapta az oltást, aztán mégis megbetegedett. Hangsúlyozta: a védőoltás nem véd a fertőzés ellen, csak megakadályozza a súlyos betegséget és a halálozást. A védőoltás beadása után legalább három hétnek kell eltelnie, mire kialakul a megfelelő védettség.

A VAKCINA SZÁZBÓL KILENCVEN ESETBEN MEGAKADÁLYOZZA A SÚLYOS BETEGSÉGET, DE A MARADÉK TÍZ EMBER ESETÉBEN A SZERVEZET NEM REAGÁL MEGFELELŐen A VÉDŐOLTÁSRA.

Ez lehet az oka, hogy valaki az oltás beadása után is megbetegszik − emelte ki Rusvai Miklós, aki elmondta: a vakcinázott emberek között elhalálozásra nincs példa Magyarországon.

A szakember beszélt az újonnan elfogadott két vakcináról is, amelyek közül egyik sem ismeretlen a magyar lakosság számára. Az indiai vakcina, a Covishield az AstraZeneca vakcinája, ami semmiben nem különbözik a már ismert oltóanyagtól, csupán a gyártó ország más. A Convidecia vagy CanSinoBIO Ad5-nCoV nevű Covid–19 elleni oltóanyag gyártástechnológiája az AstraZeneca-, a Szputnyik V és a Johnson & Johnson vakcinákéhoz hasonló, ugyanúgy egyadagos, ugyanazt tudja, az adagolása is hasonló.

Rusvai Miklós szerint nőtt a bizalom a vakcina iránt, ahogyan a betegségtől való félelem is. Aki tájékozódik, az tudja, hogy 

a harmadik hullám veszélyesebb, Magyarországon pedig az egyik legrosszabb a helyzet.

Mint mondta, az emberek közvetlen környezetében egyre több a beteg, mindenkinek van olyan ismerőse, aki átesett a betegségen vagy belehalt a betegségbe, ezért tudják, hogy a védettséget csak a vakcinákkal lehet elérni. Mindegyik oltóanyaggal szemben volt bizonytalanság, de ezek megszűntek, és már nagyon kevesen vannak olyanok, akik visszautasítják a felajánlott oltóanyagot. Egyedül az AstraZenecával szemben csökkent a bizalom, de ez a vakcina sem okoz semmilyen problémát, és kivédhetők a mellékhatások − tette hozzá a víruskutató, aki egy új gyógyszerről is beszélt, ami hasonló a favipiravirhoz. A molnupiravir egy újabb kísérleti gyógyszer, ami lassítja a vírus szaporodását, de nem gyógyítja a betegséget. Gyógyulás csak a korai fázisban megkezdett kezelésből várható el.