Lélegeztető-számtan: egymásnak ellentmondó adatokat közöl a kormány is
Orbán Viktor péntek reggeli bejelentése alapján összesen 3123 lélegeztetőgépes ágy az ország jelenlegi kapacitása, ebből 1480 már foglalt, a többi tartalék. Ez még annál a 3145 darabos, korábbi bejelentésnél is kevesebb, mint amiről egy, a Népszava birtokába került dokumentum alapján azt írja a lap, hogy valójában 2600 intenzív ágy lehet, amelyen akár a lélegeztetés is megoldható. Amiből ráadásul szerintük már csak 550 volt üres csütörtök reggelre. Ismeretes, hogy Gulyás Gergely arról beszélt a Kormányinfón, hogy 1678 szabad, lélegeztetőgépes ágy van még, ami az aznap reggeli adatot (1467 lélegeztetett beteg) is hozzáadva 3145 ágyat jelent.
Az újság lapzártáig nem kapott választ arra a kérdésre, hogy mi magyarázza a birtokában lévő dokumentum, illetve a miniszter kijelentése közötti ellentmondásokat. Ezt most már a kormányfő által péntek reggel közölt számokkal sem ártana összevetni és megmagyarázni.
A lap arról is ír, hogy elmúlt négy hétben hétszázzal nőtt az intenzív ágyak száma, és csaknem 6,5 ezerrel több kórházi férőhelyet rendeltek a covidos betegek ellátására. Ezeket többségében kihasználatlan műtőkben és olyan helyiségekben állították fel, ahol megoldható a lélegeztetésük is az orvosi oxigén odavezetésével. A személyzet biztosítása már kérdésesebb, de az újságnak nyilatkozó kórházi forrás szerint amit lehet, megtesznek, emiatt van az is, hogy folyamatos a kórházi osztályok költöztetése: így próbálnak szükség szerint minél több olyan helyet nyerni, ahol újabb és újabb fertőzötteket tudnak elhelyezni.
Az újságnak nyilatkozó forrás szerint lényegében leállt a nem covidos betegellátás, mivel minden kórház járványkórházzá alakult. Csak a halaszthatatlan eseteket fogadják.