Holt lelkek Győr-Moson-Sopronban, vádat emeltek választási csalások miatt
A 2018. évi országgyűlési választásokkal kapcsolatban húsz ember ellen emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség választási csalás miatt – tájékoztatta a megyei főügyészség az MTI-t. A vádlottak az 1-es, a 4-es és az 5-ös számú választókerületekhez, vagyis Győrhöz, Sopronhoz és Mosonmagyaróvárhoz köthetők.
A jelöltséghez szükséges, ötszázat el nem érő érvényes ajánlás felhasználása esetén hamis magánokirat felhasználásának vétségével, ötszáz fölötti ajánlás esetén választás rendje elleni bűntettel vádolta meg az elkövetőket a főügyészség. Az utóbbi bűncselekménnyel megvádolt elkövetők a jelölteknek járó egymillió forintos állami támogatással is rendelkeztek, esetükben a vád a minősített költségvetési csalás bűntettére is kiterjed.
Az 52 oldalt kitevő vádirat szerint a jelöltek ajánlóívein olyan állampolgárok adatai és aláírásai szerepeltek, akik nem adtak ajánlást a jelölteknek, vagy már elhunytak. A különböző jelöltek ajánlóívein nagyrészt ugyanazon hamis vagy elhunyt személyektől származó aláírások szerepeltek, ami a listák átmásolásából adódott. Az így meghamisított ajánlóíveket maga a jelölt vagy egy általa felkért ember írta alá aláírásgyűjtőként.
Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyomoztak, akik több száz tanút hallgattak ki. Az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni. Az ügyben „sokféle párt” érintett – közölte a főügyészség.