16:00, December 09.
Horvátország 2
Brazília 1
Education City Stadion Negyeddöntő
20:00, December 09.
Hollandia 2
Argentína 3

Péntekre megtelhetnek a balatoni települések

2021.03.30. 21:34

Interjút adott a Blikknek Balatonfenyves polgármestere, amelyben azt mondta: könnyen lehet, hogy péntekre megtelnek a Balaton-környéki települések. 

Lombár Gábor elmondta: már érezhető, hogy egyre többen vannak a Balaton-menti településeken. Hozzátette: véleménye szerint a hétvégén újabb hullám érkezik majd. 

Csütörtöktől várjuk, hogy többen utaznak le, szerintem péntekre megtelnek a Balaton menti települések. Főként, ha az idő is jó – mondta. 

Mindemellett arra kérte az utazókat, hogy a szabadságérzet ellenére is tartsák be a járványügyi előírásokat.

„A megyei egészségügyi ellátó rendszer nagyon leterhelt, ezzel számolni kell. Süt a nap, de a vírus itt van”

– hangsúlyozta.

Emellett arra is figyelmeztetett, hogy a lángososok, étkezők lehetnek nyitva, de csak elvitelre adhatnak ételt,

Közterületen pedig tilos azt elfogyasztani

Továbbá azt is kilátásba helyezte, hogy a hatóságok szigorú ellenőrzéseket fognak végezni. 

A Balatonon egyébként épp a hétvégén, szombaton indulnak majd újra a hajójáratok



  • Hírek
  • Hírek