Leó, Szaniszló
5 °C
17 °C

Félmilliárdot költöttek két vasúti megállóra a Balatonnál, de a vonatok meg se állnak ott

2021.04.06. 10:51

Két vasúti megállóhelyre költöttek több mint félmilliárd forintot (512 millió forint) Balatonmáriafürdőn. Ezzel még semmi baj se lenne, ha a megállókat ki tudnák használni az utasok. Márpedig, mint az a menetrendből kiderül alig állnak meg a vonatok – írja a Népszava.

Ha valaki Budapest, Fonyód, Siófok, Székesfehérvár irányába utazna, csak hajnali 4 óra 51 perckor tudna vonatra szállni, mert csak akkor áll meg a szerelvény. Ellenkező irányba egy kicsivel többször, háromnegyed hétkor vagy egy órával később jár a vonat, utána nincs több járat. 

Balatonmáriafürdő lakói nem értik, miért költöttek ennyit a megállóhelyekre, ha azok nincsenek kihasználva. Galácz György, a település polgármestere kérte a MÁV-ot, hogy legalább az egyik helyen alakítsák úgy a menetrendet, hogy megálljanak a vonatok. 

A MÁV elutasította a polgármester kérését, mondván, hogy főszezonon kívül kevés az utas, ugyanakkor megnyugtatásként azt közölték, nyárra bővül majd a menetrend. Érdekes azonban, hogy a jóval kevesebb forgalmat lebonyolító Fenyves-alsón vagy Alsóbélatelepen megállnak a vonatok.

A két megállóhelyet (Balatonmáriafürdő - Hullámtelep és Balatonmáriafürdő - Szőlőtelep) egyébként a déli vasút rekonstrukciója során építették meg. A beruházást Orbán Viktor legjobb barátjának, Mészáros Lőrincnek a cége végezte. A felcsúti milliárdos az eredeti, 53 milliárd frontos árnál drágábban, 72,4 milliárdért újította fel Szántód és Balatonszentgyörgy között a Balaton déli vasútját.